T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

Ratkó Lujza: A táncba nevelődés a nyírségi gyermek életében

esik vagytok!' Vót rá eset, hogy elszöktünk, összebeszéltünk ilyen kis suhanc gyermekik, oszt elmentünk, oszt elloptuk a zsebkendőt a nagyjányok zsebibül! Azt a gyönyörű kivarrott, hímzett zsebkendőket! Oszt hazamentem, oszt anyám észrevette!" (Geszteréd, Jakabóczki Miklósné) „Én már olyan 13 éves koromtul kezdve, még ha kivezettek a bálbul, akkor is visszamentem! Belopózkodtam, mer mégis csak tiltották, hogy a gyerek az menjen haza, de hát én csak ott szerettem lenni, ahol hallottam a zenét! Nagyon szerettem! Ha én megjelentem egy udvari bál kapujába, akkor már kijöttek a fiuk, és felkértek azonnal táncolni!" (Érpatak, Rózsai Ferencné) „Egyszer itt is vót Cs. Lakatosaknál a sarkon bál, oszt az én jányom akkor vót suhanc, Erzsike, oszt elment. E meg [a férje] elment utána a szíjostorral, oszt hazáig ütötte. 'Adok én neked teknős bálát!' - aszongya. Úgy oszt hazazavarta. 'Még neked nem szabad a bálba menni!' - mer még fiatal kisjány VÓt!" ßököny, Kis Jánosné) A tanítók sem vették jó néven, ha diákjaik bálba jártak, hazazavarták őket a mulatságból. „Vót egy kántortanitó, Ipolyi, ha mán az meglátott minket a bálba, akkor uzsgyé! Igen, mer mentünk bámulónak, de az iskolásoknak nem szabad vót menni!" ((Érpatak, Rózsai Ferencné) „Iskolásoknak nem lehetett járni a bálba, mer a tanár mindig körbejárt, és ha látott iskolást, az kapott másnap, meg még akkor is hazarendezte, haza kelletett menni!" (Bököny, Seres Petemé) A gyerekek többsége a szüleitől, nagyszüleitől, idősebb testvéreitől, barátaitól, vagy vele egykorú, de nála ügyesebb cimboráitól tanult meg igazából táncolni. A következő visszaemlékezés igen hangulatosan és élményszerűen foglalja össze a tánctanulás lényeges mozzanatait. „Amikor eljött a tél, kint nem vót munka, hát az annyit 507