T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

P. Szojka Emese: A gyermek mint a néprajzi kiállítás témája

féketöböl és egy kisingből áll. Valójában az inghez a maga korában egy boltban vásárolt kötött rékli is tartozott, amit sem gyűjteni, sem hozzápótolni nem tudtunk, ilyenformán ez az elem hiányzik, csakúgy, mint a textilpelenka és gumivédője. Eredeti darab viszont a pólyakötő, gyárilag szövött szalag, mely színében a gyermek nemének jelzője volt, kék a fiúké, rózsaszín-piros a lányoké. A rekonstruált elemeket Csávolyon élő, Naszvadról telepített asszony varrta a gyűjtő által Buda­pesten vásárolt anyagokból. Az öltözetdarabokat elkészítő asszony emlékezetből dolgozott, 1943-ban született gyermeké­nek is ő varrta ruháit, s ezek szolgáltak a minta alapjául. Nasz­vadi szokás szerint az első gyermek újszülött kori ruháit az anyai nagyanya adta, vagy ő maga készítette, illetve állta a varratás költségeit. A kiállításra - bármennyire is szerettem volna -, nem tudtam megszerezni azt a régies naszvadi gyer­mekfókötőt, melynek helyi neve süsü volt, s 1906-ban a szom­szédos Komáromszentpéteren született kislányé volt. (Az el­múlt évben azonban bekerült a múzeumi gyűjteménybe.) 28 A főkötő kiszolgálta még volt tulajdonosának négy fiát is, akik 1928-1942 közötti években születtek. Ide kívánkozó adalék, hogy az 1906-ban készült kis főkötő első viselőjének pólya­kötője édesapjának vőfélyszalagjából készült. (A fényképfelvé­teleket dr. Égi Endre készítette.) 28 92.17.2. Leltári számon a Néprajzi Gyűjteményben. 123

Next

/
Thumbnails
Contents