Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)
Czicze Anikó: Dohánycsempészet és rejtegetés
ismertem ezt az embert, de kíváncsi lennék, hogy ezután merte-e még zsákban hordani a dohányt. Álruhás finánc Ezt a történetet én is úgy hallottam, hogy tanulva belőle nehogy úgy tegyek véletlenül. Ahogy Kövesdre vitték a dohányt, útközben volt egy fogadó. Itt általában minden gazda megállt egy pohár borra. Szóval, ebben a fogadóban egyszer ez a gazda szót váltott egy földművesnek öltözött finánccal. Aztán addig-addig faggatta a finánc, míg ki nem derült, hogy dohány van a gazdánál, és esetleg jó pénzért adhat belőle egy-két kilót. Na, mikor ezt meghallotta a finánc, rögtön bemutatkozott, és elvette ennek a gazdának az egész évi termését. Én azóta, hogy meghallottam ezt az esetet, megpróbáltam minden szóbaállást kerülni Kövesd felé. Egy furfangos lusta gazda esete Élt itt Füreden egy Kiss Mátyás nevű ember, aki nem is termelt dohányt. Csöves kukoricája volt neki, ami már be volt neki rakva a góréjába. Meg kellett volna már forgatni a kukoricát, de ő nagyon lusta volt, inkább a kocsmába ment vagy a nőkhöz. Kitalálta, hogy ír levelet a fináncoknak. Ezt a levelet úgy írta, mintha a szomszédja jelentette volna fel. A levélben az állt, hogy Kiss Mátyás nevű szomszédom a góréjában a kukorica között dohány rejteget. Erre rögtön jöttek a fináncok és átdúrták az összes kukoricát. Dohányt természetesen nem találtak, de a kukoricát legalább átforgatták Kiss Matyi terve szerint. Fuss a zsákkal! Volt a városban egy gazda, aki egy zsák töreket tett a háza ajtajába. Megmondta a fiának, ha jönnek a fináncok, fogja meg a zsákot és fusson el vele. Jöttek is egyszer a fináncok, a fiú fogta a zsákot és futni kezdett vele, a fináncok meg utána. Azt hitték, dohány van a zsákban, ezért eredtek a fiú nyomába. Mikor utolérték a fiút, kiborí203