Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Madaras László: Megjegyzések az avar és magyar reflexíj rekonstrukciójának kérdéséhez

3. Az íj felső karja 3 cm-rel hosszabb az alsó karnál, de egyenlő karok éppúgy előfordulnak. 4. A csontváz bal oldalán találjuk a sírban. 5. A felső karon volt a húr rögzítve, az alsó karon végezték a húr felajzását. A szögletes bevágást és a szögletes végű hosszabb íjkart a rögzített részen találjuk; a lekerekített íjvég (néha kettős bevágással) az állandóan használt részt mutatja. 6. Az összeboruló íjcsontok között faanyag korhadékát egy esetben sem találtam, bőrnek nincs nyoma. Az érintetlenül kiemelt csontlemezek között nem maradt meg egy olyan anyag, amit mikroszkópon megvizsgálni lehetne. A kitöltő anyag szerves volt, nyomtalanul elpusztult."

11 Ugyanakkor megállapítja, hogy az avar korban megtalálható kétféle íjtípus, a keskeny karú, illetve a széles karú, időbeli egymásutániságot mutat. A keskeny karú íjtípusok lépnek fel előbb, azokat követték kb. a VII. század végétől az erősen kiszélesedő végű típusok."

12 Saját kronológiai rendszerét követve a két íjtípus között egyenes fejlődést feltételez, nem lát népi különbséget a két íjat (keskeny karú, széles karú) használó népesség között. A késő népvándorlás kori és magyar reflexíj kutatástörténetében jelentős, máig ható érvényességgel bíró megállapításokat tett László Gyula az 1944-ben megjelent Honfoglaló magyar nép élete с monográfiájában. Egy egész fejezetet szentelt az íjasmester munkájának, az íjnak, a nyilaknak, később a tegeznek. Igencsak tanulságos egy rövid részt idézni László Gyulától is, hiszen ebben a munkájában ő a magyar íjról ír: "Nem tudjuk ugyanis, hogy milyenfajta rugalmas fából készítették íjasaink az íjat. Az avar korban biztos hogy "C" alakban, félhold formában görbült ágakat választottak ki az erdőkben. 130 cm-es egyenletesen görbülő, ágak-bogak nélküli darabokból készült az íj famagja. Középen arasznyi részt vastagra hagytak, csak a nyílvessző útjának irányában faragták meg két oldalát, majd két szárnyát az íj feszítésének irányában laposra faragták. Ügyelni kellett azonban, hogy a laposra faragott rész megmaradt rostjait ne sértsék meg. A fa két végét a feszítés irányára merőlegesen körülbelül 25—28 cm hosszúságban egyenletesen keskenyedve, hegyesre faragták. A középső részre került később a merev markolat, két végére pedig az ugyancsak merev kar. A merev karok számára megfaragott falécet az íj két végén kissé kifelé hajlították. Mikor ez megvolt, akkor a "C" alakban hajló fának belsejére a 54