Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Soós Éva: Büntetőszokások Karcagon a XVIII. század végén

nál többet alig ért, becsültetett 10 rfrtokra". A bűnösöknek azonban csak 5 rénesforintokat kellett fizetni. 40 Súlyosabb lopások elkövetésekor, amikor már a tettesnek több bűntársa is volt, a döntéshozók is szigorúbbak voltak. Nemcsak verést kaptak az illető személyek, hanem még fizetniük is kellett. A tolvajok többnyire néhány apróbb vagy nagyobb állatot tulajdonítottak el. "Ke­rekes Mihálly Úr elő adja, hogy a Mezei-Tanyáján tartott pujkái köz­zül 5. el veszett, mellyeknek el lopói közzül némellyeket vizsgálódása után kinevezvén, Tanúk Vallásiból, de kivált magoknak á gyanúba vett Személlyeknek vallásiból ki jött, hogy Kabai Gáspár, Birizló János és Csenda Gáspár a Tibutznál éjjel fogtak meg 3. pujkát, azokat a Ta­nyára vitték, meg főzték, 's meg ették, mellyből ettek Győri István, Magyar János, Szedi Mihálly, ki által jött ezen dolog leg inkább vi­lágosságra." 41 A tetteseknek 30 forint kártérítést kellett fizetniük, az öt pulyká­ért — ebből kettőt nem vallottak be —, ill. "á három első 20. á 4 utolsó 15" pálcaütésekben részesült. A következő esetben nem élő állatot, hanem kendermagot és kü­lönféle szerszámokat tulajdonítottak el. így olvashatunk róla: "Szabadi János Takács Istvántól bé jelentetett, hogy á Kamarájáról á lakatot le verte, és éjszakának idején Onnan Kontárokat, egy Véka Kender ma­got 's más eszközöket el lopott á mint tulajdon szolga Társának Döb­rei Istvánnak önnön maga ki is nyilatkoztatta." Tettéért 42 krajcárt kellett fizetni, valamint 18 pálcaütést kapott ráadásként. 42 Az ellopott állatot legtöbbször nem fogyasztották el, mint az előző esetben is, hanem minél hamarabb túl akartak rajta adni. Hiszen így lehetett a legkönnyebben pénzhez jutni. Nem tartotta meg Buda Fe­renc és Bakó Mihály sem az "öt darab csetstől el választott malacot" — melyet Fazekas Andrástól tulajdonított el —, hanem eladta. A Ta­nács kivizsgálta az ügyet, és a döntés értelmében "a két tolvaj 20 és 20 á két orgazda 12 pálczákkal büntettessenek, á két malaczot pedig négyen térítsék meg 2 Rfba." 43 Hasonló lopás történt az 1790-es évek elején is. Mely szerint: 44 "Décsei János bé jelentette, hogy Gyökeres István és Péter, If. Mán­doki Péter Két Lúdját és 4. Ruczáját a Tanyán el lopták, és meg et­ték." A tetteseknek 3 rft 24. krajcárt kellett fizetni, ezenkívül pedig még 15 pálca ütéseket kaptak. Baromfit lopott a másik adatban sze­replő személy is. Erről így írnak: "Csősz Jancsi maga meg vallya, hogy Két Tyúkot á Sánta Györgyék Házokhoz éjszakának idején lopva el 176

Next

/
Thumbnails
Contents