Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Szabó István: A Steössel-uradalom instrukciói a XVIII. század végén

zán voltak birtokban, Farkas István özvegye bírta Tisza-Szalókot, Forgách grófné a Recsky családdal közösen Abád, Szalók, Bura, Inoka és Nagyrév községekben volt érdekelt, gróf Keglevich pedig Roffon, Derzsen, Szentimrén és Tiszabőn volt részbirtokos. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy ezek a családok a hevesi területen lévő, általunk terjedelmi korlátok miatt most nem ismertetett községekben nagyobb arányban voltak birtokaik révén érdekelve, mint a külső-szolnoki területen, azt kell mondjuk, hogy számottevő nagybirtok területünkön nem alakult ki. Ha egy-egy birtokos vagyonilag erősebbnek is mutatkozott, mint ahogy azt felsorolásunk mutatja, hiszen hevesi birtokaik, községeik is voltak, akkor a birtokközpontokat nem területünkön alakították ki, így nem Tisza menti jószágaik kerültek elsősorban fejlesztésre. Ezek a birtokosok a legtöbb esetben tőkehiánnyal küszködő részbirtokosok voltak, s képtelenek voltak arra, hogy javadalmaikat a kor színvonalának megfelelően átalakítsák, áttérjenek a majorsági gazdálkodásra, jóllehet némelyekben az igény meg lett volna erre. Mint például a Kürtön, Ugon és Sason birtokos Steösselekben. Egy ránk maradt, 1787-ből származó okmány alapján igyekszünk ezt az alábbiakban bemutatni. Orosz Ernő szerint a rapini Steösselek II. Ferdinántól nyertek nemesi levelet 1627-ben, s ezt a következő évben hirdették ki Abaúj megyében, Garadnán. Megyénkbe házasodás révén került egyik utóda, a család legeredményesebb tagja, aki vármegyei alispánként donációt is nyert Kürtre és Sasra 1712-ben. Elvette a megyében birtokos Mihályi Deák Pál özvegyét, a nagy vagyonszerző másik Külső-Szolnok megyei birtokos, Almásy János testvérét, Ágnest. Ugyancsak az említett 1741es irat szerint a felsorolt három megyei községen kívül tulajdonát képezte még a Heves megyei Nagyréde, Zsadány és Zaránk. A hat településen összesen 21 portája volt, amely után 4 lovast kellett állítania a kivetés szerint. Ez, ha a felsorolt többihez hasonlítjuk (egri püspök: 50; Nyáry: 105; Almásy: 41; Paluska-Kállai: 39; Forgách: 22) viszonylag jelentős birtoknak számít. Mária Terézia urbáriuma után a birtokot kezelő Steössel József és Steössel Kristóf (nem azonos a vármegyei alispánnal, mert az 1754-ben Gyöngyösön meghalt) 1787-ben 44 pontból álló részletes utasítást ad új tiszttartójának, Verbay Ferencnek és ispánjának, Fóriss Jánosnak, hogy birtokainak gazdálkodását, a munkák irányítását az urbáriumra való utalással hatékonyabbá tegye, fegyelmezettebb munkát és produktívabb termelést szervezzen meg. A szándék nem új keletű, hiszen azt írja, hogy "A' mit már ennekelőtte 100