Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

Az Árpád-ház mondai hagyománya két szálon is kapcsolódik a bolgár fejedelmi leszármazáshoz: Athila (Avitochol=Jáfet fia?) véréből származott volna Álmos és Árpád is, illetve a Dulo=Gyula nemzetség hasonlósága vagy azonossága a 10. században az Erdélyt uraló gyulák nevével/rangjával (nemzetségével?). Rásonyi László etimológiája Attila esetében eltér a hagyományostól: nála Etil (görög Attélas) 'nagy folyam' (a Don vagy a Dnyeper) a kiindulás. A kutatók többsége ma ismét úgy tartja, hogy az Árpádok nemzetségében már a honfoglalás idején és azt megelőzőleg is élt az Attilától való származás tudata, sőt a magyar hun hagyomány az avar kori onogur-magyarok emlékeinek a töretlen folytatása. A nemzetközi kutatás szerint az ilyen, a családi és nemzetségi szervezetet már meghaladott törzsi társadalmak politikai vezetőinek (így pl. Árpádnak) kiemelkedő státusát és rangját az ág alapító tagja garantálja a leszármazási vonal mentén, mindaddig, amíg a férfiág folyamatos. A 3., de gyakrabban az 5. generáció után a leszármazási vonal ágakra bomlik, amelyekből csak egy ág számít született utódnak (agnatus), a többi ág tagjai, bár ugyanattól az ősapától erednek, már nem a család, hanem a nemzetség tagjai (gentiles), és elhalványodik pontos rokonsági fokuk ismerete is. (így merült feledésbe, Ш. szűnt meg a Csákok Árpád-házi eredete, ül. trónöröklési joga.) Az ún. apajogú törzsi társadalmakban tehát nem csak elemi gondolat, társadalmi igény vagy erkölcsi követelmény a "tisztes atyáktól, nemesebb ősöktől" való származás, hanem a hatalom birtoklásának a feltétele. Ilyenformán Árpádnak és született férfi utódainak (agnati) szükségszerű, hogy volt Attüa-tudata, sőt, az ő ága volt az egyenes leszármazási ág, anélkül, hogy a biológiai, vagy akár a fiktív leszármazást bizonyítani kellene vagy lehetne. 3.2.2.460 és 556 között kisebb-nagyobb csatározások voltak a török népek között, a szabírok tovább szorították nyugatra a bolgárokat, ogurokat, és megjelentek a Volgától nyugatra a kazárok. Az Alföldön ekkor gepida királyság volt (ennek északi és keleti határát védte 456 és 567 között a Csörsz-árok). Ekkor a nyugati türkök kagánja, IStemi (lásd 2.3.2.17. és 2.4.6.!) 563—567 között szétverte a heftalita—ogur—avar népkeveréket, amelynek egyes részei már 556—557 körül nyugatra menekültek. Ezek a menekülők voltak az ún. ál-avar varkhoniták, akik avarnak nevezték magukat, és Bizáncban hencegtek. Ők a korai vagy 74