Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

finnugor vagy protougor fejlettségi állapotban lévő, hanem már ősmagyar nyelv került el, az elsodrasban a korai időknek nem lehetett szerepe (vö. a lehető legrövidebb vándorlási idő követelményét is: 8.1.!). Kizár korai szakaszt az is, hogy semmiféle nyelvi adat nincs a szarmaták előtti sodrásra, és nincs a szarmaták legalább két hullámával való bejövetelre sem. Harmattá János szerint a szkíta korszaknak nagyjából megfelelő óiráni nyelvállapot idején (kb. Kr. e. 800 és 300/200 között) a legkisebb iráni hatás a finnugor törzsek közül a nyelvüeg már elvált ősmagyarokat érte, valószínű tehát, hogy nem érintkeztek közvetlenül a Volga vidéki szkítasággal, de esetleg azokkal a szkíta jellegű emlékanyaggal rendelkező népcsoportokkal sem, amelyek egészen a Káma völgyéig eljutottak a korai vaskorban. A cikkben nem esik szó arról, hogy a középiráni időkben, amikor az ősmagyar a legnagyobb számú iráni jövevényszóval (45) szerepel a finnugor nyelvek között, milyen eredménnyel jártak az ősmagyarokra is vonatkozó jelentős népmozgások. Nem került szóba az sem, hogy a Volga—Don—Dnyeper folyók vidékén a Kr. u. 3. századig élő szauromata—szarmata/roxolán népesség, amellyel az ősmagyaroknak területileg érintkezniük kellett (később pedig mindenképpen át kellett vonulni a területeiken) müyen nyelvi hatással volt rájuk. Ezeket a szükségszerű iráni nyelvhatásokat lehetetlen kizárólag csak egy Kaukázus-előtti alán hatásra szűkíteni. Középiráni jövevényszavaink legalább öt rétegében Harmattá szerint mégis elsősorban a hun kor előtti, ill. utáni, már délre, a Kaukázus előterébe szorult alánból való átvételek szerepelnek, a színhely először a Volga-vidék, majd a Don—Donyec köz. Ha azonban nem a 895-ös bejövetellel számolunk, akkor (mint fentebb láttuk: 3.7.6. és 5.3.) ősmagyar ethnikumok tartózkodása a Kaukázustól északra hosszú ideig valószínűtlen vagy éppen kizárt, s ez alapvetően befolyásolhatja a hun kor utáni alánból való iráni átvételek kérdését; joggal vetődik fel az Alföldön bizonyára továbbélő szarmaták/alánok iráni nyelvéből való helyi átvételek lehetősége is az avar korban. A szarmaták tömeges továbbélése a hun korban, sőt a gepidák alatt is a korai avarok érkezéséig logikus feltevés. Az alánból való kölcsönzések két feltételezett rétege jól jelzi az új, a török kör kezdetét a több évezredes finnugor—indoiráni kapcsolatrendszer után, a hunok 375-ös volgai átkelését követően. 8.5. Szinte közmegegyezés van abban, hogy az elsodró népek a ke149