Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

gyarok által való beolvasztására így — Gombocz nézetétől eltérően — nem a Kárpátoktól keletre, de a Kárpátokon belül került sor, és nem a 4—6. század folyamán, hanem — az első érintkezések keltezésétől függően — a 4—11. századok közötti egész időben, leginkább a kései avar korban és a 10. században. A beolvadások-keveredések természetesen mindig a kapcsolatba kerülés pillanatában kezdődtek meg, a folyamatok kezdetei tehát mindig a Kárpátoktól keletre indultak el, kivéve éppen az Alsó-Don vagy a Meótisz környékén élő Árpád népének esetét, amelynek környezetében a legkevesebb lehetett a társult finnugor nyelvűek száma. 7.1. E modellben lehetőség van különböző török nyelvi rétegekkel és nyelvekkel való érintkezésekre az ősmagyar különböző fejlettségi és nyelvjárási állapotaiban. Szűcs szerint a magyarság "törökös" jellege talán több, mint másfél ezer év eredménye volt, és "benne több egymástól nehezen szétválasztható történeti réteg játszik szerepet". így a gyula és a bő méltóság a türk-kazár korszak előtt alakulhatott ki. Annyit bizonyosnak lát, hogy a török hatások már az Ural—Volga vidéktől elkísérték a formálódó magyarságot, s nem egy, hanem több török nyelv, népcsoport volt az átadó, akiknek az ősmagyarság a hosszú (de bizonyára nem másfél évezredig tartó) együttélés alatt az uralma alá és a "sodrásába" került. Ezek az eltérő rétegek és idők, különböző török társulásokkal való bejövetelek lehetnek az okai a korai ómagyar határozottan nyelvjárásokra való tagolódottságának. Például a jó 'folyó, víz' régi jelentését őrző folyónevek mind a nyelvterület keleti részein vannak: Berettyó, Héjö, Hajó, Jód, Sajó, a Dunántúlon a pontosan azonos jelentésű Hévíz (= Héjö ~ Hajó) felel meg nekik, és ez Melich szerint már 895 körül így lehetett. Korai dialektus-területekre utal, mégpedig Kelet és Nyugat között az is, hogy a korai szlávból való átvételeknél a bolgárból való daróc csak keleten, a hasonlóan 'vadász' jelentésű, szláv eredetű (loVXcX) > Lóc, Lócs, Lócsa csak a Cserhát és Gömör820 Tornai hegyektől nyugatra fordul elő. Sőt, Bárczi szerint a nyelvjárási eltérések a honfoglalás idején már nem állottak fönn "...a magyar nyelvben, hanem az eredetileg feltehetően csak a nép egy részére korlátozott hangfejlődések [de nem annyira a szókincsbeli eltérések] már elkeveredtek volt egymással." Ilyen hangtani kiegyenlítődésre a steppei "katlan"-ban bizonyára sokkal kevésbé volt lehetőség, mint a Kár140