Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

beszélő, eredetileg is a peremeken (gyepűn) élő, vagy oda bármikor (pl. a 10. században is) kiszorított/áttelepített/megőrződött népeinek egy része a székelység, mind nyugaton, délen, északon (Abaúj) és keleten (Bihar és Szilágy). j) A székelyek eredetileg nem külön ethnikai csoportosulás voltak, hanem az Árpádok vezette hatalom által szervezett (vagy megörökölt) katonai határvédők, a székely név tehát foglalkozást és nem ethnikumot jelölt. "Ez a körülmény természetesen a székelyek közös, együttes török eredetének mítoszát is, amely az 'Erdély történeté'-ben is nyomatékos hangsúlyt kap, erősen megkérdőjelezi,..." A székelyek természetesen nem lehetnek a 670/680 körül beköltöző, török nyelvű onogur réteg utódai sem, legfeljebb az ő segéd- és szolganépük. Megoldást adhatna Györffy feltevése, amelyet ő valószínűtlennek tartott: "...a székelyek az avar onogurok magyarul beszélő, magyar etnikumú részei lettek volna,...", mintegy az onogurok alattvalói. Azok a meggondolások, amelyekkel ezt a megoldást mégis elutasította (alattvalói lojalitás, a székelyek nomád módon harcoltak), aligha perdöntőek anyanyelvi kérdéseknél. Hiszen Árpád népe katonái is nomád módon harcoltak, és őket Györffy mégsem tekinti pusztán emiatt töröknek. A Hóman Bálintra visszavezethető elgondolást már Balázs János jól cáfolta: "Nem valószínű, hogy tiszta magyar eredetű csapatok sohasem küzdöttek volna az első sorokban, hanem csupán idegen eredetűek." Egyébként már Alföldi András megírta, hogy az eltérő harcmodoroknál nem különböző ethnikumokról, hanem társadalmi helyzetről van szó: a pusztai népeknél az arisztokrácia szolgáltatta a nehéz páncélzatú lovasságot [lásd pl. Baján páncélos lovasait], és a köznép adta azt a könnyű fegyverzetű sereget, amely a csalogató lovastaktikát űzte, azt a lovastaktikát, amelyet saját elődeink hadtörténetéből oly jól ismerünk. Előfordulhatott persze olyan is, amikor az "arisztokrácia" ethnikuma különbözött a köznép ethnikumától, pl. a korai avarok vagy akár Árpád népe esetében. Ezt a megoldást azonban már Nagy Géza megtalálta: a székelyek a Kuvrat hajdani birodalmából 670/680 körül a Kárpát-medencébe bekerült hunbolgár (onogur) réteg alattvalói. Ezt azonban most ki kell terjeszteni a kárpát-medencei magyarság egészére, melynek a székelyek csak egyik része. Sőt, fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy ősmagyar nyelvű csoportok már a korai avar korban is bekerültek a Kárpát-medencébe (egyik, fennmaradt részük valószínűleg a mezőségi nyelvterület népe). 119