Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

ben azzá?!" Arról nem is beszélve, hogy az eredetileg török nyelvű székelyek ott vették volna fel magyar nyelvüket, ahol valamivel korábban az őslakók egy része török nyelvet beszélt (blakok, a gyulák udvara és népe). e) Nemcsak nyugaton, hanem a magyar nyelvterületen délen és északon is (pl. Abaújban), valamint Biharban éltek az Árpád-korban székelyek. Egy nyelvileg és sok más szempontból is sokszínű, élesen elváló nyelvjárásokra tagolt ethnikum nem válhat ilyen szabályosan magyar dialektusokra osztotta nyelvváltás révén; nyelvjárásai töretlen folytatói a magyar nyelvterület dialektusainak. Az a valószínű tehát, hogy egy hajdan egységes és zárt, de már dialektusokra tagolódott nagy ősmagyar tömbnek (részben a peremeken fennmaradt vagy 895 oda izolált) részei a székelyek, tükrözve nyelvjárásaikban a késő avar kori ősmagyar nyelvi tömb dialektusait. Tökéletesen így látta e kérdést Connert János már 1906-ban: "...az a tényállapot, hogy a törzsökös rendszer, vagy nemzetségi alkotmány egész a XVI. század végéig a Székelyföldön megvolt, érvényesült, amellett bizonyít, hogy a Székelyföld lakosságát lehetetlen Magyarország különböző helyeiről összeszedett-védett népnek gondolni és tartani, pláne oly korban, olyan időben, amikor a nemzetségi alkotmány, a törzsrendszer Magyarországon az országnak vármegyékre osztása következtében már réges-régen elenyészett volt." Ez a kettő együtt azt jelenti, hogy a nyelvjárási tagoltság a késő avar kori nyelvállapotnak felel meg. Bárczi Géza időhatárok nélkül kimunkálta egy ősi magyar nyelvjárási rendszer jellemzőit. Az ezeket egységbe fogó ómagyar tömb nem más, mint a késői avar kori ősmagyar ethnikum elterjedési területén élő dialektusok, beleértve Szlavóniát és a Dél-Dunántúlt, a Hegyen túl t és az északi peremeket, valamint Bihart is. Ezeknek a peremeknek a késő avar kor települési területével (és semmi mással nem) való egészen pontos egybeeséséről már volt szó (lásd 3.4.1. és 3.4.2.!). Abaújt és Bihart kivéve hiányoznak rajta az igazi (A és középrétegi) honfoglaló temetők. Itt van a megfejtése Bóna megfigyelésének: a Szabolcs-Szatmár nyugati részén lévő avar települési területtől keletre a Tiszáig a helynevek ősi, késő avar kori magyar jelenlétet mutatnak, egyfajta gyepűt, természetesen szláv nyelvi hatásokkal (lásd 2.11.6.!). Nincs viszont semmi nyoma (korai) szláv helyneveknek egy kapcsolódó korai határterületünkön, Bihar megyében (Mályusz E. in Melich-emlékkönyv, 257.). 114