Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Egy magatartás társadalmi háttere

gyokban. Most mindegy, hogy miért. A Rákócziak nyomába lépő Semseyek ugyanúgy nem bírtak az újvárosiakkal, mint a túriakkal a Kállayak vagy Paluska, S maga földesúr Balmazújvárosba költözvén, nagyonis érezte a különbséget a felvidéki és újvárosi parasztjai között: „Később nekem a jegyző mesélte ei — írja Veres Péter —, hogy neki a gróf azt panaszolta, hogy ha ő egy felvidéki faluban kocsival végighajtott, akkor amilyen meszsziről belátták, az ottani parasztok, kalapot emeltek neki. Újvárosban azonban ott van a piacon két-három ezer ember... Ott hajt el, de úgy néznek rá az emberek, úgy néznek, hogy azt nehéz elviselni. Olyan ember pedig, aki megemelné a kalapját tisztességből, nincs közte egy sem." S volt-e a túriakban ilyen? Inkább az agrárszocialistákra, a kubikosok szervezeteire, a piacon tüntetőkre emlékezünk, mintsem a kalapot emelő, urak előtt meghajló parasztokra. Mert nem szegény jobbágyok ezek, de földesúr nélkül felnövő, egy vidéket képviselő és meghatározó öntudatos polgárok, parasztpolgárok. Akikhez inkább illik a kimondott szó, a szegény jobbágy visszavágása a kényes parádés kocsis csúfolódására, mintsem a beletörődés. De elképzelem, ezeket a szavakat nem lassan föltekintve és szomorúan mondta volna a mezőtúri „jobbágy", de keményen, harsogó vádként odavágva hintózajon, robogáson, dördülésen át. (Jászkunság 1973. 3-4. sz. 59-65.) 56