Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Balogh István: Hajdúság

nak a néprajztudományban az a felfogás, amivel a szerző a „Hiedelemvilág, történeti hagyományok" című fejezetet indítja: „A történeti múlt a Hajdúság népénél nemcsak léte. anyagi és társadalmi vonatkozásaiban formáló erő, hanem az itt élő parasztság szellemi művelődésében is. A korábbi fejezetekben kifejtettük, hogy a Hajdúság népe gyökerében paraszt volt, s mint ilyen, a parasztságra általánosan jellemző világképtől sohasem szakadt el. Viszont eltérően az egykori jobbágyfalvak parasztságától, gazdasági és társadalmi autonómiája lehetővé tette, hogy a közösségben bizonyos történeti tudat alakuljon ki." Ennek az elvnek a következménye az a szokatlan, de a Hajdúság népére kétségtelenül jellemző, sa rendszerbe beillő felosztás, amely a hajdúsági nép műveltségállományát: ősi paraszti hiedelemvilág - literátusátadás - történeti emlékezés, csoportokra tagolja. A későbbiekben sem ezek részletei, hanem e három csoport mindenkori aránya, összefonódása a lényeges szempont. Az etnikai tényező, mint műveltségszervező, integráló erő, a történeti-jogi tényezők függvénye. Az eredetileg igen vegyes, több etnikai elemet is magába foglaló hajdúk egységesülése is a hajdú kiváltságok hatására ment végbe, s olyan gyorsan, hogy az eredeti etnikai különbségek teljesen eltűntek. A kiváltságok birtokában pedig olyan életforma átalakulás ment végbe (marhahajcsár — katona — pásztor-földműves — földműves), hogy eredeti, s nyomon követhető megőrzött etnikus sajátosság fellelésének lehetősége sem igen maradt. Természetes, hogy BALOGH István módszere terjesen megvalósítja a műveltség differenciált, eddig csak KATONA Imrénél következetesen megvalósított ábrázolását is. Éppen ezért erre részletesebben nem is akarunk kitérni. Ugyanígy nem foglalkozunk a kötet apróbb részleteivel sem. A források hitelességére, teljességére, a mű stílusára pedig elegendő garanciának tekinthetjük a szerző nevét. Bizonyára vannak, akik számon kérik bizonyos dolgok más szempontú, formai, esztétikai, tipológiai stb. értékelését. A munka természetesen ezekkel nem foglalkozhat. Nemcsak terjedelme, de módszerének egysége miatt sem. Ám ott van a szövegben a terjedelembe beleszorítható szószerinti vagy lényeges mozzanataival jellemzett leírás (kenyérsütés, kihajtás, hiedelmek stb.), s a vizsgálatot bárki elvégezheti. Tudomásul kell vennünk, hogy olyan módszer, amely mindent meg^ old, magába olvaszt, nem létezik. Az már nem módszer. De az itt ismertetett munka igen jól megoldja a műveltségi egységek körülhatárolásának és ábrázolásának kérdését mind differenciáltságában, mind történeti 65