Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti munkaeszközök esztétikája

hogy nyomába szegődjem a titoknak, hogy a tudomány detektív módszerével kibogozzam az összekuszálódott szálakat. Mert bár divat korunkban a néprajz, különösen a népművészet, az a legkülönbözőbb fórumokon elhangzó vélemény, miszerint ezek a munkaeszközök, használati tárgyak a népművészet fogalmába tartoznának, nem helytálló, nem igaz. A kocsikerék nem művészi tárgy, csupán használati eszköz, a letisztított szénavágó — még ha díszített is — nem helyezhető népművészeti alkotásként egy beregi hímzés mellé. S irritál a népművészet mestere cím is, mikor azt egy rézműves vagy kádár kapja meg. Mesterségek ezek és nem művészetek. Használati tárgyakat, munkaeszközöket készítettek jól, mesteri fokon, nem pedig műtárgyakat. De még a fazekasok is. A mázas kerámia múlt század végi divatja idején Mezőtúron több mint száz művész élt volna? Ma azok kapják e címet, akik mesterségük utolsó képviselői. S azok a tárgyak részesülnek ily nagy becsben, amelyek végső hírnökei egy letűnt kornak. Hogy közelebb férkőzzünk a titokhoz, abból a világból kell kiindulnunk, amelyik ezeket a tárgyakat megteremtette, kiformálta és rendeltetésszerűen használta. Ha e társadalom lényegét megértjük, megközelítjük tárgyi világának s művészetének lényegét is. A jobbágyság, s nagyjából a belőle kifejlődött kapitalizmuskori parasztság bizonyos mértékben rokon vonásokat mutat az őstársadalmakkal. Rokon vonás közöttük, hogy mindkét társadalom életét a szakadatlan munka tölti ki. Az előbbinél a természet erői, s a velük szembe szegezett, még tökéletlen munkaeszközök szorítják állandó munkára az egész társadalmat, az utóbbinál már társadalmi kényszer érvényesül. A jobbágyságnak, parasztságnak az a történelmi szerep jutott a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzete miatt, hogy két keze munkájával termelje meg a javakat a maga és a fölötte álló társadalmi rétegek számára. A felesleg nem az övé volt, s ezért nem tudta magát a munkától függetleníteni. Mindenfajta élettevékenysége (szórakozás, rítus, társas élet) a munkához kapcsolódott, annak része vagy függvénye volt. Nem véletlen hát, hogy erkölcsének középpontjában is a munkaerkölcs állott. A feladatok pontos, helyes és jó elvégzése volt a mérce. Létrehozott alkotásai, egész anyagi (tárgyi) kultúrája is elsősorban ezzel függ össze, csakúgy mint az őstársadalmaké. Ilyen formában mindkét társadalmat primer képletnek tekinthetjük a társadalmakon belül, olyannak, amelynek egész élete, alkotása a munkához, a létfenntartási javak előállításához köthető. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a parasztságnál —, de az őstársadalmakban is 276