Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)

meg abban, hogy terminusok, formák tekintetében nagy a változatosság. De élnek a tiszazugiak a Körös-völgyön lehozott erdélyi eszközök vagy a felvidéki árusok (faeszköz készítő falvak, fazekas falvak) nyújtotta lehetőségeivel is, ám kétségtelen az is, hogy a legtöbb eszközt csak mintának tekintik, s helyben házi barkácsmühelyekben nem is mesterek, hanem specialisták állítják elő. A tiszazugi mezőgazdasági eszközkultűra, a használati tárgyak egésze két forrásból táplálkozik: 1. a házi készítésű, de mintának valamely másutt kialakult formát alapul vevő anyag; 2. a vándor árusok behozta vagy másutt vásárolt eszközanyag. Helyi keletkezésű formákkal alig számolhatunk az újabb, vízrendezések utáni időszakban. Míg a mezővárosokban, a kis- és nagykunsági településeken elsősorban a kisiparosok széles gárdája látta el a paraszti gazdaságokat korszerű és jóminőségű kéziszerszámokkal, utóbb a helyi kereskedők mezőgazdasági kisgépekkel, addig a Tiszazug paraszti gazdaságának színvonalára a gyengébb minőségű, barkács munkák voltak a jellemzőek, s a korszerűbb eszközanyag is gyengébb változatban került kezükre. Elegendő itt utalnunk arra, hogy a Duna-Tisza közti szőlőkultúra technikáját, eszközanyagát vándormunkásként, kapásként ismerték meg, ennek ismeretében telepítettek szőlőt, de otthon eszközanyaguk archaikusabb volt (pl. prések, csömöszölők, borkosarak alkalmazása, metszőolló helyett sokáig a metszőkés továbbélése, stb.). Ugyanígy az állattartásban is megmaradtak a régi módszerek, s tudnunk keH azt, hogy az uradalmak alkalmazott pásztorainak jó része a Nagy- vagy Kiskunságból került ugyan ki, ám gyakran olyanok jöttek el e nagyállattartó területekről, akiket valami miatt ott már nem szívesen alkalmaztak a gazdaközösségek. Ha a Tiszazug tárgyi kultúrájának eredetét, e tekintetben helyzetét kívánjuk felmérni, akkor egyértelműen megállapítható, hogy a belső fejlődésű eszközanyag javarésze a lecsapolásokkal elveszíti szerepét, s fejlettebb gazdálkodású területekről vesznek át eszközöket, amelyeket többnyire helyi készítésű, nem egészen szakszerű formában teremtenek újjá. Kapcsolatok tekintetében a legerősebb a földművelés terén a Dél-Alföld eszközkultúrájának hatása, a szőlőkultúrában a Duna-Tisza-köze, míg állattartás tekintetében a Kis- és Nagykunság, egyéb vonatkozásban a vándorkereskedelem Körös-völgyi, Tisza-völgyi és felvidéki hatása érvényesül. A Tiszazug anyagi kultúrájából ki kell emelnünk az építkezés- és lakáskultúrát, mint helyi keletkezésűt, jól korszakolhatót, s olyat, amely a terület más területekhez való viszonyát egyértelműen meghatározza. Amikor építkezésről beszélünk, s a lakáskultúrát is vizsgáljuk, a birtokos 119