Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Györffy István és a magyar néprajztudomány nagykorúsodása

nemzeti művelődés" (1939) az egész magyar kultúrát átfogó szeleim végrendelete: a családtól az egész nemzetig jut el élete során. Tágítja a szülői ház falait az országhatárig, s azon túl a magyarok lakta területekig. Nem leegyszerűsítés-e mindez? Nem egy modell ráeröltetése az egészre? Kosa László éppen arról írt legutóbb, hogy bár Györffy érdeme, hogy megindultak az intenzív alföldi kutatások, de túlságosan is erre terelte a kutatók figyelmét, s Erdély, a Dunántúl és Magyarország egyéb részeinek kutatása visszaszorult; munkássága nyomán újabb aránytalanságok születtek. Györffy István koncepciója pedig — minden egyéb megjegyzése ellenére is — túlzottan alföldcentrikus. Kétségtelen igazságok ezek, de nem Györffyn múlott, hogy más területek elhanyagolódtak, s azóta is háttérbe szorult kutatásuk; s nem hibáztathatjuk a fentiek miatt módszerét sem, amely a szülőház-szülőföld (Alföld) megismerésén át vezetett az egész magyar népig, nemzetig. 4. Hogy a belső ismeretek, élmények tudományos módszerré formálódhattak, hogy ezt az először öntudatlan és természetes folyamatot Györffy István később tudatosan és megfelelő ellenőrzéssel alkalmazhatta, annak oka magában a népi kultúrában rejlik. A népi kultúra sajátosságai közé tartozik a teljesség. Ott ahol valóban kultúráról beszélhetünk, ez a teljesség mindig megvan, s a kultúra ezzel a közösség létét, fennmaradását, tevékenységrendszerének zavartalan belső mozgását biztosítja. Mindegy, hogy egyetlen faluról van szó, tágabb etnikai, néprajzi vagy táji csoportokról, egész népről országnyi területen. A közösség — mert itt igazi közösség jön létre, s csak ennek lehet kultúrája — teljes életet élhet, megfelelő társadalmi szinten elhelyezkedő tagjainak teljes életet biztosít. Ez természetesen lehet magasabb vagy alacsonyabb nívójú, az egyes rétegeknek biztosított lehetőségek tágabbak vagy szűkebbek, de egészében véve a közösség elfogadott normák szerinti zavartalan működését segíti elő. Ez a kultúra ugyanakkor úgy teljes, hogy megvannak a megfelelő külső kapcsolatai is (más társadalmi rétegekkel, tájakkal, gazdálkodási formákkal), s normális körülmények között ezek funkcionálnak is. A közösség terjes, de nem hermetikusan zárt kultúrát hoz létre, s ebben a teljességben az egyes kulturális javak, komplexumok, életterületek sajátos, a közösségre jellemző rendszert alkotnak. Két érintkező, de eltérő szerkezetű, arculatú kultúrával rendelkező közösség (pl. egy szlovák és egy magyar falu) nem hat egymásra; egyik a másikat nem alakítja, formálja át; csupán él egymás meUett, s a javaknak bizonyos cseréje indul meg közöttük anél11