Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)

velés és eszközanyag mellett a tiszazugi elmarad, sokkal archaikusabb, noha ismerik a modernebb eljárásokat is. A lakosság szőlőhöz való viszonya a jobbágyfelszabadítástól napjainkig változáson ment át. A volt telkesek, vagy hasonló nagyságrendű földdel rendelkezők számára - mint Botka János írja - egyedüli pénzszerzési lehetőséget a szőlő, a bor és a gyümölcs jelentette. Néhány nagygazdát leszámítva, a megtermelt gabonát az egyes családok felélték, s csak a szőlő hasznát bocsájtották áruba. Kezdetben tehát a telkesek piacon való megjelenésének feltétele a szőlő volt. A századfordulón már a kisföldű ember háztartását néhány útnyi szőlő és a benne megtermelt vetemények nélkül (a szőlősorok közt köztesként borsót, babot, zöldségfélét is termeltek, s ez a legkisebb földűeknél a harmadik szint) képtelen volt fenntartani. A nincstelenek számára időnkint munkalehetőség is adódott a nagygazdák és uradalmak szőlieiben, főként telepítés idején. A homoki legelők kiosztása után a volt úrbéresek lehetőség szerint törekedtek szőlőterületük növelésére, s a telepítésre. A szőlővel való rendelkezés, mégha fél vagy egy kapást tett is ki, a nagybirtokkal történő együttélést mindenképpen elviselhetőbbé tette. Ugyanakkor, a nagyobb, de tőkehiánnyal küszködő földbirtokosok és gazdák számára tartósan lekötötte az olcsó munkaerőt. Kezdetben csak a szántóföldi művelésben alkalmazták a részes művelést (részes aratás, részes kukorica), a szőlőterületek növekedésével azonban már szőlőt is adtak ki részében, sőt egy-másfél holdnyi területi szőlőbirtokon lehetővé tették a nagyobb szőlőbeli gunyhóban a kapások (részes szőlőművelő) egész évi kintlakását is. A szőlő és gyümölcs hasznából meghatározott rend szerint részesedtek, minden munkáját elvégezték, s emellett kötelesek voltak a legfontosabb tavaszinyári-őszi munkákon részben ingyen (úgynevezett robotban) napot tölteni, részben a gazdánál részibe munkát vállalni, (részes szénakaszálás, részes aratás, cséplés). A tőkehiány a Tiszazugban életben tartotta a jobbágy kor régi munkaformáit, s nem kis mértékben az egyre erősödő szőlőmüvelés volt az, amely köré e munkák leginkább fonódhattak. Akár úgy, mint a legszegényebbek megélhetési forrásai, akár úgy, mint a tőkével nem rendelkező birtokosok sok munkát igénylő és elnyelő gazdasági ágazata. A századfordulón már felismerik a szőlő jelentőségét, de még a legszegényebbeknek nem áll módjában parcellát szerezni. A kubik munkák megszűnése és a nagybirtok adta csekély munkalehetőség miatt 1900— 1910 között a lakosság mintegy 9 %-a vándorolt el a Tiszazugból. Megérthetjük hát, a háború utáni földosztás jelentőségét a szőlőtelepítések 101