Kaposvári Gyöngyi – Bagi Gábor szerk.: Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 44-45. (1989)

Szabó Lajos: „Patsirra költözendő szeginysig" (Kisújszállásiak Bácskába települése 1786-ban)

Az új telepesek között kiosztottak tehát 7 másfél sessiónyi, 5 ötnegyed sessiónyi, 75 egész sessiónyi, 17 háromnegyed sessiónyi, 68 fél sessiónyi és 61 negyed sessiónyi jobbágy telket, összesen 155 sessiót (+ 40 sessió a szerbek használatában). Kilencen nem kaptak földet, vagy mert vagyontalanok és kevés létszámú a családjuk, vagy nőtelenek. A kérdőjelek a telepesek korábbi lakóhelyének ismeretlen voltát, illetőleg bizonytalanságát fejezik ki. Közöttük szintén lehet olyan, aki kisújszállási, de neve a közös útlevél listáján nem szerepel. Feudális szolgáltatásaik mértékét az urbárium szabályozta, és azonos volt az ómoroviczaiakéval, ahova zömmel karcagiak, madarasiak és kevés számban jászkisériek települtek. Terményeikből hetedet fizettek, sessiónként egy hosszúfuvart állítottak, fizették az 1 frt-ot „esztendőbéli árenda" címén házaik után, és beszolgáltatták az urbáriumban megszabott naturálékat (sessiónként 6 font fonást, 1 itce vajat, 2 kappant és csirkét, 12 drb tojást). Érthető, ha nehezen törődnek bele a — habár önként vállalt — jobbágysorsba és a vele járó terhekbe. Előbb szabad éveik meghosszabbítását kérik a szomszédos ómoroviczaiakkal együtt, majd jobbágyterheik megváltására törekednek, sikertelenül. Többen kellő meggondoltság nélkül távoztak el otthonról, akiket megérkezésüktől gyötör a honi vágy. Ilyen üggyel már 1786. május 13-án foglalkozik a kisújszállási tanács: „Söpr. Kis Mihály a Pacsérra való költözését s kint tartózkodását meg bánván Pacsérról vissza jővén azon instál, hogy mivel még itt lévő redimált földjét sem adta el s kedve sem volna a Pacséron lejendő lakáshoz, ide való cívisnek vissza fogadni: és lakást, mint ez előtt úgy ennek utánna is engedni méltóztasson a nemes tanács." Határozat: „Az instánsnak valamint tőlünk való el menetele úgy vissza fogadtatása is a felsőségen áll, a nemes tanács annak hire s akaratja nélkül kérését nem tellyesitheti ..." Cs.Tóth Pál hazatérési kérelmének elutasítását ezzel indokolják: „Az instánst senki sem küldte el innen, lakhatott volna békességben: minthogy pedig önként ment el és irattá fel magát, lakjon ott békességgel, mivel szabadságában sincs ezen magistrátusnak, hogy valakit az el menttek közzül vissza fogadjon."

42 Vannak, akik szolgálatukat ajánlják, hogy hazatérhessenek: 1789. május 3-án „Gönczi Ferenc volt kisújszállási, most pacséri lakos instál, hogy fogadtasson vissza kos pásztornak". Válasz: „A felsőbb rendelések szerént nem lehet senkit vissza fogadni." Sorolhatnánk tovább a szabadévek végén gyakoribbá váló eseteket. Indítéka kétségtelen: a jobbágysors és a kapcsolódó terhek, amit csak szít az elhagyott szülőföld utáni vágya32