Kaposvári Gyöngyi – Bagi Gábor szerk.: Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 44-45. (1989)
Gulyás Katalin: Jászkisériek a bácskai kirajzásban
lentkezők száma azonban itt is gyorsan nőtt, mert az augusztus 8-án hitelesített újabb kérvényben már 241 család kívánságát képviselte Mihályi Budán, a helytartótanács előtt. A kérelmezők a Jászság északi és keleti részének községeiből, Apáti mellett Árokszállásról, Ladányról, Alsószentgyörgyről, Jákóhalmáról, Dósáról és Mihály telekről valók voltak, akikhez még tarnaszentmiklósiak, hevesiek és méraiak is csatlakoztak. A helytartótanács elutasító választ adott, melynek indokait sajnos nem ismerjük. Később kiskunsági puszták betelepítését kérelmezték, de erre sem kaptak engedélyt. 30 Az elmondottak után joggal vetődik fel a kérdés, hogy milyen okok késztették a kisérieket a mozgalomhoz való csatlakozásra. Ezzel kapcsolatban ugyan Nagy Kálozi Balázs kiemelte, hogy a kitelepülési törekvések mozgatórugója elsődlegesen anyagi-gazdasági természetű volt, ám a nagykunsági mozgalmak elemzésekor mégis a természetföldrajzi adottságok ismertetése kapott döntő hangsúlyt. Az újabb kutatások a Hármas Kerület jogi sajátosságainak figyelembevételével egy sajátos jászsági és kunsági gazdasági-társadalmi fejlődést tártak fel, melyek alapján lehetővé válik a kitelepülés kérdésének többoldalú megközelítése. 1. Kedvezőtlen természetföldrajzi tényezők A múlt században végrehajtott folyamszabályozások előtt a Nagykunság és a Jászság is árvízjárta terület volt. Az utóbbi területén az állandó vízborítások ugyan jóval kisebbek voltak, mint a Nagykunságban, de a legkeletibb fekvésű Kisér kedvezőtlenebb helyzetben volt a többi jász helységnél, mert a folyó árterének peremére települt, s határában találkoztak a tarnai és a tiszai árvizek. A gazdálkodás vizekkel körülvett hátakon, szigeteken folyt, ezt a földrajzi nevek gazdagsága ma is tükrözi. Kisér igen korán rákényszerült földjeinek védelmére, ennek már 1715-ből írásos nyomai vannak. 1763-ban a Metzenzéf-gát építésekor lakosai így panaszkodtak: ,,... már annyira elszaporodtunk, hogy a magunk földecskéiből magunkat nem táplálhatjuk ..., csak egy darab földecskének a víztől való elvételéért és eltöltéséért interesre (kamatra) felvett 3000 forintnál többet költöttünk". (Csak összehasonlításul: Kisér a redemptióban 12 600 forintért váltotta meg határát.) Helyzetüket súlyosbította az 1770-es évektől a szokatlanul nagy árvizek gyakori megjelenése. 1785-ben már ilyen bejegyzések tanúskod113
