Szabó István: Faragó István szolnoki szabómester műhelye – Szolnok megyei múzeumok közleményei 43. (1988)

felső kabátnak váll-rögzítő zsinórját a szolnoki viselet egyszerű zsinórjával: a díszmagyar mentéjének változatával találkozunk. Nem is beszélve a csizmáról és a csizmanadrág combrészének zsinórdíszeiről, amelyek a díszmagyarban és a szolnoki viseletben egyként fellelhetők. Nem tévedünk tehát, ah azt állítjuk, hogy a szolnoki férfi viselet kialakulásában az 1876-ban Szolnokra költözött nemességnek, az általuk nyújtott, nap mint nap látható példának döntő szerepük volt. A vezető pozíciókat — legalábbis a város életén belül — továbbra is őrző, s emellett jelentős vagyonnal rendelkező szolnoki parasztoknak és polgároknak a látott mintára egy viseleti változata alakult ki, amely gazdagságánál fogva (drága, Bécsből hozatott kitűnő posztó anyag, asztrahán prém, feleslegesen is alkalmazott súlyos ezüstgombok) az „irigyelt" és mégis „eszményített" nemességgel való egyenjogúságukat akarta kifejezésre juttatni. S ezt úgy tette, hogy lemásolta azok öltözetét.

17 Ám mégsem volt ez teljesen másolás! Éppen a gazdagság, a vagyoni egyenrangúság bizonyítására a másolók túlzásokba estek. Jobban díszítették ruházatukat, s olyan funkciótlan viseletet, ünneplőt alakítottak így ki a maguk számára, amely nem életmódjukból alakult szervesen, s amit egyébként józan paraszti eszük, gyakorlati gondolkodásuk e minták nélkül nem alkalmazott volna, más körülmények között tiltott és fékezett. Hogy a „józan ész" milyen korlátokat szabott a hivalkodó, célszerűtlen viseletnek, mutatja, hogy kialakult — s nemcsak a kisebb vagyoni erő miatt — egy kevésbé díszes, hétköznapibb változata is a szolnoki férfi parasztviseletnek, amely ugyancsak fekete csizmanadrágról — de sujtás nélkül — ugyanolyan felgombolt és lekerekített nyakú ingből, szétnyitott, egyszerű, csípőig érő galléros kabátból és galléros mellényből állt, mint a fentebb leírt együttes, de ezekről elmaradt a sujtásos díszítés és a vagyont érő ezüstgombokat legfeljebb a mellényre alkalmazták. Valószínű, hogy ez a racionális gondolkodást jobban fedő, ésszerűbb, s egyszerűségénél fogva kevésbé feltűnő viselet volt a korábbi forma, mert hiszen a XVII—XVIII. századi, főleg különlegességeket feljegyző írásos említések, sem a XIX. század derekától az osztrák August von Pettenkofen katona-festő nyomán Szolnokra látogató hazai és külföldi művészek nem örökítik meg műveiken az úgynevezett „szolnoki férfi viseletet", hanem 28