Gulyás Éva: Egy őszi pásztorünnep és európai párhuzamai: Adatok a Vendel-kultusz magyarországi kutatásához – Szolnok megyei múzeumok közleményei 42. (1986)
A mi jószágunkat tartsa meg számunkra, Távoztassa a veszélyt vigasztalásunkra. Segíts meg oh szent Vendel, imádkozzál értünk, Akik tiszteletedre Rózsafüzért fűzünk, Szomorúságunkat hozd örömre nékünk, Adja meg az Úr Jézus, mit általad kérünk. Zarándok földi éltünk mikor bevégezzük, Lelkünknek porhüvelyét amidőn letesszük, Engedd, oh szent Vendel, téged megláthassunk, Teveled az Űr Jézust borulva imádjuk. Amen." 24 A Vendel napi búcsújárást azokban a községekben is megtartották, ahol csak szobor van. Erre az alkalomra kifestették, rendbetették a szobrokat. Jászboldogházán élő virágból, krizantémból fontak rá koszorút. A templomi mise után a pap és a kántor vezetésével körmenettel kivonultak a szoborhoz. Jászárokszálláson keresztjáró napokon a Vendel szobor előtt is megálltak imádkozni. Régi szokás szerint Vendel napján és az év során más jelesebb napokon a szobor előtt gyertyát égettek. A legtöbb szobor talapzatán erre a célra lámpát helyeztek el. A gyertyát a társulat pénzéből vették meg. Jászboldogházán a jakabi határrészen álló Vendel szobornál a szomszéd tanya lakója a társulat megbízásából hetente kétszer, szerdán és szombaton, valamint minden ünnep előestéjén elégetett egy szál gyertyát. Jászapátiban Mindenszentek napján ugyanúgy gyertyát gyújtottak itt, mint a temetőben a halottaknak. Jánoshidán minden szombat déltől vasárnap reggelig lámpát égettek a szobornál, az adatközlő szerint ez felajánlás az állatok egészségéért. A Vendel napi szokások egy része kifejezetten világi jellegű volt. A Vendel-társulatok ekkor rendezték meg szokásos évi összejövetelüket, a Vendel vacsorát. A társulati tagokon kívül meghívták rá a város elöljáróságát is. A vacsora eredetileg zártkörű férfimulatság volt, melyen nők nem vehettek részt. A pórteleki gazdakörök máig megőrizték ezt a régi hagyományt. A vacsora hagyományos étele birgepörkölt volt, melyet egy hozzáértő juhász készített el szabad ég alatt bográcsban az elnök házának udvarán. Ezért 1 liter bort kapott ajándékba. 33