Kormos László: Kenderes története. Oklevéltár 1728-ig (1979)

kenderesi birtoklás körül történő zavargások miatt : " én rám is ugy hallom - irja - nagy neheztelés van eő Excellentiájáiól, holott én. gemr.it se vétettem, sem Terbócs nem vétett, az igaz mondásért kelle­tik szenvednünk." "Kisújszállás 173o. augusztus 25. Három szavok hihető becsületes embereket magam mellé vévén, által men­ten Kenderesre Hodossy János uram házához és a Sz.Szerzet kívánságait szépen, becsületessen, minden indulatosság nélkül megmondottam Hodossy Uramnak, de mindezekre magát megkeményítvén, válaszolá : semmiképpen más földes urat nem ismerek Méltóságos Gróff Károlyi Sándor ur eő Ex­cellenciáján kivül Kenderesen, megattam az árendát Rh. frt 5o eő Ex­ce lientiájának most Posonban, ihol a quietentia róla, nékem evictorom eő Excellenciája, ha a barát ide jő is, semmiképpen Isten segéllyen bé nem bocsátom, nem is agnoscalom valamíg nekem nem parancsollya eő Fxcellentiája. Ezekre azt mondtam eő kegyelmének, harmad napra megmutatom az eő Ex­cellentiája veleleit, de addig azon ember, aki az házamban lakik, ki mennyen és magának szállást keressen, hogy én is az uraság hasznára­foghassak. Harmadik nap által mentem, gyűlést vettetett és azon eő Excellentiája levelét előttük elolvasta és engemet rútul pirongatván becstelenitett, ezeket mondotta : hollod-é elvetted már egyszer az Barátok földes uraságoknak proclamációinak virágát, de tud meg, hogy ha többször ide jösz a falunkba, bizony az gyümölcs it is elveszed, ugy jársz, hogy soha még ugy nem jártál, minden szavait nagy esküvés­sel erőssitette, nem ismerem ugy mond a Barátot, soha semmiképpen föl­des urnák, hogy az Generalis azon leveleket nekik irta, azzal akartak bé szemtelenkedni, de az soha nem lészen, Isten segéllyen. En ezekre protestálván, mondottam az én instrukciorj-szerint bé jövök és oeconomiát kezdek, de erre ismét azt mondotta : bé ne hozd a bort, mert Isten szt.Háromság segéllyen az marháidat meg lövöldözöm és ma­gadat Is agyon verlek, ha az Barátoknak vagyon jó jussa, annak rendi szerint introducáltasson, de nincsen semmi igazságod, csak ezekkel szemtelenkedel itt, erre semmit nem hajtok; az embereket kérdeztem, • ha contradicálnak-é? /ellentmondanak-e?/ a Szent Scerzet jussa ellen. Azt mondták, igenis contradicálunk s bé nem bocsátjuk sem magokat,sem emberét addig, valamíg Károlyi Sándor eő Excellenciája nem parancsol­la. Az vidimált leveleket is tüle semmiképpen ki nem vehettem, azt mondotta, hogy csak illyen igasságok vagyon az Barátoknak ? s ez mel­lett akarnak bé jönni Kenderesbe. Ugy tudd meg nem ugy vagyon már most a dolog, mint akkor mikor az Méltóságos Generális ezen leveleket irta, mert azóta a Família magát megerősítette benne. Hodossy Gáspár, aki ingyen az házamban lakik, nagyon erősiti, hogy halálig bé nem bocsáta­nak, mert ide sem jöttünk volna lakni, ha az hodosi jószágunkért né ­künk nem Ígérte volna az Méltóságos Generális. Utoljára ezt mondottam : meg mutattya az én Uram a Szerzet rövid nap azt, hogy Ura, még pedig két részben való földesura Kenderesnek, mely­re ezt felelték : akkor lészen az ! s ezzel én is tőlük butsut vevék. Az Urnák alázatos kész szolgája _, . , T . , и ö ° Terbocs István ifj.Győry Lajos gyűjtése. - 60 -

Next

/
Thumbnails
Contents