Urbán László: Demokratikus agrárszövetkezetek Szolnok megyében, 1945–1949 – Szolnok megyei múzeumok közleményei 40. (1977)
mázták meg hazánkban a szövetkezés lenini elveit : Fokozatosság, önkéntesség és állami támogatás. Â lenini szövetkezeti elv magyarországi alkalmazásának eredményeként falun - a földmüvesszövetkezetek és a Hangya fúziója alapján - kialakultak az általános földmüvesszövetkezetek. Az 1948-as 9000-es rendelet, amely 1948. augusztusában jelent meg, elősegítette az 1945 óta alakult termelőszövetkezetek erősödését, ujak alakítását. Urban László egész tanulmánya egyértelműen bizonyítja, hogy Szolnok megyében a dolgozó parasztság viszonya a szövetkezéshez kezdettől fogva pozitív veit, így 1949. tavaszára az ország összes termelőcsoportjának 25 %-a - 66 tszcs, 7113 kh földön - megyénkben működött. Az általános földmüvesszövetkezet keretében tábiás gazdálkodást folytató tszcs-ok jogi helyzetét a 133/1950. MT.sz. rendelet szabályozta. Ezt követően a termelőszövetkezetek önálló jogi személyként kezdték meg működésüket. Ez azonban már a magyar falu szocialista fejlődésének korszakát nyitotta meg és nem tartozik a tanulmány tárgyköréhez. Mindent egybevetve Urbán László munkája olvasmánynak is élvezetes, megírása nélkül a megye történetének feldolgozása szegényesebb maradt volna. A munka történelmünk olyan korszakában született, amikor a dialektikus gondolkodásmód, a marxista-leninista történelemszemlélet azonosulása, a magyar forradalmi munkás és kommunista mozgalom korábbi fejlődési szakaszának alaposabb megismerése előtérbe kerülő egységes feladatokká váltak. Az elmúlt évtizedekben végrehajtásra kerülő feladatok tárgyilagos elemzése nélkül nagyon nehéz lenne jól megérteni az MSZMP jelenlegi és távlati politikáját, A mü a NOSZF győzelmének 60, évfordulója évében született. Elő bizonyítéka annak, hogy a marxista-leninista agrárpolitika általános érvényű sarkalatos tételeinek magyarországi alkalmazása nem jelentett számunkra önkorlátozást, ellenkezőleg, igényelte az alkotó elméleti munkát, és ennek a felelősségnek pártunk kezdettói fogva alapvetően, 1956 óta pedig egyértelműen megfelel. V