Urbán László: Demokratikus agrárszövetkezetek Szolnok megyében, 1945–1949 – Szolnok megyei múzeumok közleményei 40. (1977)
foglalkoznak", valamint akik "igénybevett birtokon, mint szegődményes iparosok vagy az illető'szövetkezet tulajdonába kerülő' ipari üzemben mint munkások voltak alkalmazva". 1945 Ószén tehát jogilag meghatároztak egy — tevékenységi körében és tömegbázisában is— általános falusi szövetkezeti típust, mégpedig az ország egészét átfogó hálózat lehetőségének kimondásával. Az alakítási kötelezettség feltételeivel nem rendelkező' helységek számára is biztosította a lehetőséget a rendelet a földmüvesszövetkezetalakitásra, más községek ujgazdáival közösen. A földmüvesszövetkezeti rendeletben az átfogó jellegű demokratikus paraszti szövetkezet terve a paraszti szövetkezési hullámnak mondhatni a csúcspontján nyert jogi megfogalmazást, Tul a gazdasági szempontokon, ennek politikai jelentó'sége is volt, hiszen a szövetkezet egyben érdekvédelmi szervezet is. Ebben a vonatkozásban a földmüvesszövetkezeti rendelet összefügg egy másik 1945 ó'szén napvilágot látott jogszabállyal, amely a mezó'gazdasági munkaközvetítést a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége hatáskörébe utalta. A két rendelkezés együttesen a szegényparaszti érdekek széleskörű érvényesítésére nyújtott elvi lehetőséget. A földmüvesszövetkezetek alakítására és működésére vonatkozó 1945 őszi előírások érvényesülése szempontjából az elkövetkezendő időszak társadalmi és gazdasági feltételei váltak meghatározókká. Az uj társadalmi viszonyok kialakításáért folyó küzdelemben a szövetkezeti kérdés is az osztályharc területévé vált, s e téren a haladó irányzatot a demokratikus parasztszövetkezetek, a föld128) müvesszövetkezetek képviselték. A demokratikus átalakulást támogató földmüvesszövetkezeteknek az első években nehéz gazdasági körülményekkel kellett megküzdeniük. A nehézségek és ellenmondások közepette is elindult azonban az a fejlődés, amely a demokratikus agrárszövetkezés fő irányát képezte, s szervezeti és gazdasági átformálódás közepette a szocialista szövetkezeti mozgalom kialakulása felé vezetett. ' -32-