Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)

MSZMP Szolnok megyei csoportjaival, 1923-tól megkezdi rend­szeres működését az Épitőmunkás Szövetség helyi szervezete is. A 2o-as évek közepén, s főleg 1928—tói a legális keretek között szervaakedő helyi földmunkásszöyetségnek, s az MSZDP­nek már Bakó Kálmán^ Turbacs Mihály, Szentpéteri Balázs és társaik a fő szervezői és vezetői. A ma élő 19-as veteránok visszaemlékezéseiről olvashatunk, hogy a rendőrségi terror mellett, a 19-es kommün 1ьlék közül néhányan elvből sem lép­tek a helyi szociáldemokraták közé, mondván, hogy ők kommu­nisták, s nem szociáldemokraták. Ez természetesen részükről taktikai szempontból helytelen volt. Az MSZDP országos veze­tőségének a politikája, a kormánnyal való gyakori együttmű­ködése, a párt jobboldali vezetőinek a fellépése a "bolsavi­kokkal w szemben, az elméletileg képzetlenebb 19-es kommunis­tákat eltávolította a radikálisabb elveket valló, a szegény­ség érdekeit képviselő helyi szociáldemokrata szervezetektől is, Ä kisújszállási szociáldemokraták kezdettől fogva a párt baloldali irányzatához tartoztak, arről meggyőzádhetünk majd a Зо-as években, amikor az illegális kommunista mozgalommal is kapcsolatot teremtettek, s a Зо-as évek végén nyiltan el­itélik az MSZDP országos vezetőségének opportunista politi­káját, Azt is megfigyelhetjük, hogy a helyi hatóság kezdet­től fogva ellenségként kezelte a kisújszállási'szociáldemok­ratákat, s gyakran kommunistáknak nevezte őket. Az ellenforradalmi rendszar első éveiben - mivel a városban szervezkedésre agyáltalán nem volt lehetőség — a kisújszál­lási kommunista érzelmű emberek az indexre tett könyveket ol­vasták, beszélték meg s M Illegális utón hozzájutottak a bé­csi emigráció kiadványaihoz, a "Bécsi Magyar Újság" és a "Jö­vő** egyes példányaihoz. Egy kunhegyesi származású hajóskapi­tány a béicsi hajójárattal hozta al a legfrissebb lapokat,* /64/ Földi Endre, aki az ellenforradalmi időszakban műkö­dő helyi MSZDP-nek egyik vezetőségi tagja volt /jelsnieg Kun­szentmártcnban él/ egyik visszaemlékezésében arról ir, hogy az ellenforradalom igen erős propagandát fejtett ki a vallá­sos világnézet terjesztése érdekében; a "Keresztyén kurzus" időszakában az uralkodó osztály mindenáron igyekezett a kom­munista propaganda által ^megfertőzött" tömegeket a vallásos ideológia befolyása alá kényszeríteni. A vallásos ideológia terjesztésével szemben kezdetben nem lett volna célszerű e— gyenest a marxista irodalmat terjeszteni, hanem pl, széles körökben terjesztették és olvasták : Harkányi Ede : "Babo­nák allen" с. müvét-. Szintén közkézen forgott egy zürichi e— gyeiemi tanár müve í n Mózes—e vagy Darwin, w A könvv arról - 159 -

Next

/
Thumbnails
Contents