Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)

do alatt." Mit is tehetett Volna a reakció a szocialisták e— lőretörésének a megakadályozására és lejáratásukra - ha a terror nem bizonyult elegendőnek - mint befeketíteni okét minden képtelenséggel,. Alig hihető pl. hogy az előbb idézett rágalmakat itt Kisújszálláson is — éppen az 1922-es véres vá­lasztási események láttán - elhitte volna valaki. Á kisújszál­lási reakció azonban természetesen vakon támogatta'a kormányt, s annak minden intézkedését, A helyi lap 1925«. ápr. 5-i száma valósággal lelkendezik Gömbös Gyula indítványa mellett* amaly a választójog további korlátozására vonatkozott» s azt java­solta, hogy " az idegeneknek nem lo, hanem 2o évi egyhelyben lakás után adják: meg csak a szavazati jogot," A lap 1927» márc. 6—i száma pedig óvatosságra int : "'... bármilyen biz­tonságban is érezzük magunkat minden kommunista szervezkedés­sel szemben, mégsem szabad könnyen venni ezeket,* "Hatósá­gaink résen is vannak minden kommunista kísérletezéssel szsa­ben, amelynek az oroszországi állapotok miatt ma még .minden európai állam ki van téve. n A Bethlen-kormány a 2o-as évek második felétol kezdve már nem áll olyan szilárdan a lábán. A gazdasági nehézségek s a kor­mányt erősen kompromittáló frankhamisítás megingatta a hely­zetét. " Lelkiismeretlen emberek a kormány nelyzetét nehezí­teni akarván, kormányválságról is suttogtak, de ez a rossz­indulatú suttogás természetesen teljesen alaptalan" - olvas­ható a Kisújszállás és Vidéke 1926. jan. lo-i számában. A lap "Mellette-ellene" c. vezércikke /1926. dec.5./ pedig va­lósággal hitet tesz a gróf-miniszter mellett : " Szinte gon­dolni sem lehet, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye valame­lyik választókerületében feltehető legyen as a kérdés» hogy azután a nagy emberfeletti munka után, mit gróf Bethlen Ist­ván szerencsétlen hazájának megmentése érdekében önzetlenül kifejtett, mellette van-e minden hazáját szerető ember vagy Явт. ! " ..." ugy gondolnánk nincs senki, ki al na ismerné, hogy azt a zseniális nagy tehetséget a gondviselés rendelte, hogy bennünket kitakarítson a züllésből, hogy a káosz után megvilágítsa fejlődésünk irányát,. n Ä helyi reakuió tehát szi­lárdan áll a Bethlen, által vezetett kormány mellett, g ezzel is magyarázható, hogy a kormány hivatalos jelöltjét, Csontos Imrét 3 cikluson keresztül újraválasztották a kerületben. As 1922 ^-es választásból okulva azonban igyekeztek nagyobb elő­vigyázat 1 an s ággal, egyre több embernek a választásból való kirekesztésével lebonyolítani az esedékes nemzetgyűlési kép­viselőválasztásokat. Azt UM megfigyelhetni! viszont*», hogy a •"• 153 —

Next

/
Thumbnails
Contents