Kiss Kálmán: Demokratikus, szocialista irányzatok és mozgalmak Kisújszálláson a XIX. század végétől 1944-ig – A Damjanich János Múzeum közleményei 38-39. (1975)

utalta. Mivel munkaerő-felesleg volt, a munkaadók diktálták a munkabéreket, s azok leszorítására törekedtek. A földmun­kások terménybére a háború előtti évekhez hasonlítva csökkent, mig a készpénzbér a háború előtti keresetnek 8-12-sseresére emelkedett a 2o-as évek elején, de még igy is messze elmaradt a fogyasztási cikkek, az éleLmiszer árának emelkedése mögött. így a munkások reálbére egyre szembetűnőbb csökkenést muta­tott a 2o-as évek elején. Az élelmiszer 192o-ban már 32-sze­res, a ruházati cikkek ára pedig 75-szeresa az 1ЭЗА évi árak­nak. /5/ Ha a bérek és a létfenntartási cikkek árának alaku­lását vizsgáljuk az 1913-as ill. 192o-as esztendőben, 'megdöb­bentő arányokat láthatunk a munkabérek és árak között. 1 kg kenyér 1 n szalonna 1 ?í krumpli I lit. tej 1 ing 1 pár csizma 1 munkásöltöny átlagos férfinapszám A munkások nem követelhettek magasabb bért, mert a munkaadó azonnal idegen munkások alkalmazásával fenyegetőzött. A mun­kanélküliség fokozódását azzal is magyarázhatjuk, hogy a nagybirtok túlnyomó részén a legkülterjesebb gazdálkodás folyt,, ami kevés munkás foglalkoztatását igényelte. 1921-ben Mészáros Jenő is azt tanácsolta cikksorozatában a kisújszál­lási gazdáknak, hogy a föld egy részét hagyják ugaron, s a korcs tarka szarvasmarha helyett magyar fajta szarvasmarhát tenyésszenek. /7/ A'munkanélküli ségre pedig a következő ma­gyarázatot adja : " ... a forradalom bűne, hogy a tőke egy része külföldre menekült." /8/ Kisújszálláson a háború utáni lo hónapos román megszállás még csak fokozta a gazdasági nehézségeket. A képviselőtestü­leti közgyűlésen 1921-ben megállapították, hogy a város vesz­teségeinek,, adósságainak a fedezésére 2,5 mill, koronára len­ne szükség. /9/ Nemcsak a várost, hanem az országot a háború alatt ért anyagi veszteségek is közvetlenül érintették Kis­újszállás lakosságát. 192o-ban a kormány a bankjegyeket felülvizsgáltatta, s azo­1913­•ban 1921­•Ъва Eœalb ará: edési o,2o kor. 3o kor. Ipo-szeres l,2o II 1бо I! 133­!! о,об tf 9 Il 15a­Il 0,12 tf 9 И 75­1! 2 It 4oo It 2oo­ft 15 rt Зооо ft 2oo­II 2 о 1! Зооо ti 15o­II 3,4-0 H СО И 17­n - 141 -

Next

/
Thumbnails
Contents