Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

rétről jöttek ide asszonyok, rendszerint itt töltve egész teleket is, a sorba vállalták, hogy megszövik a fonalukat. Ha olyan karcagi asszonyt kérdeztünk meg, aki ismerte a szövés-fonás technikáját, rövid időn belül kiderült róla, hogy a szomszédos Tisza menti községek egyikéből hozták ide aszszanynak. Ismereteit otthonról hozta. Érthető tehát, hogy Karcagon a kendertermesztés emléke is erősen megkopott, kiesett az emlékezetből. Ma már legfeljebb egy-egy földrajzi név emlékeztet arra, hogy valaha itt ugyanúgy termesztették a kendert, mint máshol. Az okleveles anyag szűkszavúságában is átmentett valamit számunkra a korábbi századokból. Érdemes idézni okét,ha nem is adnak teljes képet, mert töredékeiben is jól mutatják a kender szerepét és jelentőségét a városunkban. Az első adatokat csak a 18. század végéről jegyezhettük ki, korábban a jegyzőkönyvekben nem történik emlités a kenderről. Az adat felbukkanása és szövege azt sejteti, hogy rendszeres gyakorlatként történik már az osztás. 1787-ben a tizedek kfí177 zött a megszokott nyilhuzás alapján osztanak kenderföldet. Egy évvel korábban a bejegyzés olyan gyakorlatra utal,, miszerint két helyen volt szokás kenderföldet osztani a lakosoknak: " Az kender földek kérdésében hozatván az eránt ha egy helyett legyenek é vagy pedig az régi szokás szerént két szakaszban. A szavazatoknak többségéhez képest hogy ha meg es178 hetik, hogy tsak egy rakásban legyen meg határoztatott." A kérdésről november 1-én döntenek. 1794—ben augusztusban küldöttség becsüli fel Bódi János kenderében esett kárt, s megállapították, " hogy meglehetős kender lévén az, becsül179 lőtték a kárt 5 Rftra ." 1797-ben a Vajason újra osztják -J о a kenderföldet. Ez a terület éveken keresztül kenderter-