Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

gyilc fogyatékosságát is abban látják, hogy a nagy, nahes gépek összenyomják a földet, s az nem kap levegőt, nem szellőzik kellően. A fentebb leirt vetési módokra néhány adatközlő véleményét idézzük a következőkben i " Az ügyes, jó gazda ősszel megszántotta a földet. Tavasszal, mig a föld fagya ki nem ment, az árpát elvetette, mert mig a föld fagya ki nem ment, avval a nigy luval vagy nigy ökörrel a fődet nem taposta meg, mert a fődnek fagya vót. Felül már olyan poros volt, hogy azt a magot bevette." Egy másik vélemény : " A Hajdú István földjébe csak két katasztrális hold árpát szoktunk vetni minden tavasszal, annak meg ősszel kiszántottam a fődet, és le is volt trágyázva és ha elolvadt a hó és annyira megszikkadt a föld, 4 vagy 5 col ki volt engedve, már február hónapban vetettem is. Az volt a jó, hogy alul fagyos volt és nem taposta össze a jószág. Az ilyen korán vetett tavasziak mindig jól beváltak." Ez a sajátos vetésforma meg volt végig* mig az egyéni gazdálkodás fennállott. így az emlékezetben is elevenen él. A kukorica vetésének is két módját ismerték. Attól függően, hogy az időjárási és talajviszonyok milyenek voltak, vagy pergetve barázdában vetettek, vagy vetőgéppel. Mindkét forma egyaránt általános volt. Ezek mellett kézzel is Vetettek, ilyenkor erre a célra készített eszközt használtak. A karcagi Györffy István Nagykun Múzeumban több kukoricapergető is van,, melyet szántáskor az ekegerendelyre lehetett e— rősiteni. A haladási sebességtől függően lassabban, vagy gyorsabban szórta a magot a barázdába, eléggé egyenletesen, Ezt az . eszközt olyankor alkalmazták, ha jó nedves volt a föld. Ha szá- 139 -