Kaposvári Gyula: Szolnok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában – A Damjanich János Múzeum közleményei 31-32. (1973)

Cibakházán keresztül Tiszaföldvárra. Végre ne gyedik éjjel, már egészen eltikkadva, még olyan iszonyú utat tétettek velünk, hogy majdnem egészen Nagykőrös alá kerülve, reggel értünk Szolnokra. Ott a Tiszától átellenben fekvő részen, mintegy 1.5oo lépésnyire a várostól, felállítottak, de mi már annyira ki voltunk merülve minden erőnkből, hogy ledültünk a zúzmarás földre, s mind az egész zászlóalj

t kivévén az őrnagyunkat,lefe küdt és elaludt. Talán fél órát aludtunk, mikor "Fel ! Fel ! " hangzott mindenfelé, s mi talpra— szökve

t bezzeg elbámultunk, mikor előttünk láttuk ragyogni a már felállitott ellenség lovasságának sisakjait, s a hosszan elterülő gyalogság csillámló fegyvereit. De milyen gyönyörűn voltak felállítva, arról fogalmuk sem lehet ! Mert mi a 9-ik zászlóalj.kissé dombosabb helyen álltunk és igy egészen szemünk előtt feküdt mind az ellenség serege, mind a mienk. Ezen persze mi, kiknek mindig rendetlen^ de vitéz rácokkal volt dolgunk, igen elbámultunk. Akkor egyszerre mindenfelől hangzik : " Indulj !" - s mi lassú léptekkel közeledtünk az ellen felállított sorai felé. Borzalom futott végig mindnyájunkon, de vágy is, hogy'a mindenfelől dicsért erővel megkérkőzhessünk. Elhagyott minket minden fáradtság és szótlan, feszült várakozás látszott mindnyájunkon. Egyszerre eldördült az ellenség ágyuja, — mi mindnyájan lebuktunk. Szomszédom előemberét homlokon találja a golyó, s agyvelejét szomszédom borjújára» s köppenyére loccsantja; a másik go lyó századunkból egynek a vállát, s igy sorban vagy tiz golyó mind talál zászlóaljunkban, mig a többi,'hat, vagy hét lövés a szuronyainkat horzsolta. Most zavarba jöttünk; különben is igen sokat hallottunk már beszélni, hogy az ellenség- 2.2 -