Kaposvári Gyula: Szolnok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában – A Damjanich János Múzeum közleményei 31-32. (1973)

gyük a városba termettek a huszárokkal együtt. Mi pedig, kerteken, házak udvarán keresztül a város utcájára rohantunk, A csásuáriak ezen megtámadást nem várták, de még nem is hitték ! mert, hogy mi, a Tisza jegén bár hol is át mehessünk, azt csupa lehetetlennek tartották. Csak mikor a huszárok, nagy lármával be rohantak a városba, s végig nyargaltak annak utcáin, vágva a császáriakat, a hol elől utol találták, mindenfelé a városba, hol már gyalogságunknak is nagyobb része benn volt, - itt a Pozsonyi vada szók képezték egyrészét a harci láncnak. Ekkor kapkodtak nyakra főre a esászáriak, s hanyatt-homlok rohantak ki a városból. Mi, a városon keresztül rohanva, gyalogságai közül, sokat elfogtunk, s több tisztjök, kiket a katasztrófa ágyban ért, foglyunkkul esett, s sok fegyver s podgyászosszekér. A huszárok a lovasokra rohantak, kik közül sokat levagdaltak s elfogtak, tüzérjeink itt is igen jól viselték magokat í Az ellenség Abony felé szaladt; lovassága, aki birt, Ceglédig futott. Itt sok fogoly, podgyászos szekér, mely többnyire a főtisztektől maradt el, ló esett zsákmá — nyúl birtokunkba. Azon, s másnap Szolnokba maradt táborunk, mely idő alatt a nagy köd eloszolván, a nap erő — sen sütött, melynek következtében, a hó hirtelen annyira elkezdett olvadni, hogy a viz patakként kezdett folyni, mindenfelé, a fölgy fagya feljővén, akkora sár lett, hogy a ló csülökig gázolt benne, utón ut félen. Mikor a városba rohantunk, a város lakosai örömmel fogadtak bennünket, s dézsával, korsók — kai, stb. edényekkel hordták ki elén a bort és en- 14 -