Balázs Árpád: A Lenin Tsz Tiszaföldvárott – A Damjanich János Múzeum közleményei 23-24. (1970)
hazában. A tsz elnök olyasmit mondott,'hegy a vezetők .szorgalmat egyesitettek az emberséggel. Le elsősorban a tagságot kell dicsérni, hiszen a hajdani mezitlábosok, bocskorosok, az egykor éhező agrárproletárok nem véletlenül jegyezték el magukat Lenin eszméjével ! Ötvenhatban nem is lehetett széjjelverni ezt a sokadalmat. Kadar bólint egyet—egyet, mintha azt mondaná, igen ezt б is pontosan igy látja. Persze: a Lenin tsz-ben érvényesül a magyar kommunisták pártjának célkitűzése. A földvári emberek megértették a párt szavát. A megértés, valamint az egyetértés tulajdonképpen, azonos gondolatkört jel ent, i 1 y en vona tk o.z ás ban. 1969. őszén igazi Lenin ünnepet ült Tiszaföldvár néj?B. A nagyiitcán végig felnőttek, gyerekek sokadalma köszöntötte Kádár Jánost. S a határ a szocialista igényt igazolta. A szépen kelt búza a kétezer holdas táblában. A szántó és simítógépek tökéletes munkát végeztek. Micsoda változás ! ' ' 19^4. őszén vetetlen a határ. 1945. tavaszán a KartankoV szovjet kapitány adta néhány lóval kezdik a mezei munkát a népi földmüvesszövetkezetbe" iratkozott ujgazdák. Az "osszövétkez et" kölcsön traktorához; Kartenkov kapitány adott benzint, olajat, üzemanyagot* De volt, aki az eke elé magát' fogta be... Aztán, változó elnökök vezetik a csodálatos múlttal emberré nőtt tagságot, Gácsi, az első, mondja : H Egy kevés tejet pénzzé is tudtunk tenni, ebből vettünk két—három alkalommal a— r atáskor szál onnát. <л 1969. Őszén száz és száz korszerű gép végezte el a szánt ás*-vetés munkáját Tiszaföldvárott. A gépeszek ! — Kádár János elismerően köszöntötte Izsó Sándor kovácsot, n a gépészek " Béke szocialista brigádjának vezetőjét . -24-9 -