Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

Édesanyámnak BEVEZETÉS A paraszti munkaszervezet kérdéseivel 1960 óta foglalkozom. Fontosságára Gunda Béla professzor úr hívta fel a figyelmemet még egyetemi hallgató koromban. E kevéssé kutatott téma további vizsgálatának lehetőségét a szolnoki Damjanich János Múzeum teremtette meg számomra, biztosítva a megye területénél jóval nagyobb országrészen a szabad mozgást, gyűjtést. Most megjelenő munkám, elsősorban saját gyűjtött anyagomra támaszkodva, eddigi, kutatásaim eredményeit összegzi. A kérdés részletekbe menő ismertetésére, kisebb táji eltérések megvilágítására azonban jelen munkámban nem térhettem ki, csupán a nagyobb vonások megrajzolására szorítkoztam. Lényegesen nagyobb terjedelmet igényelne egy részletekre is figyelő munka. A részkérdések tisztázására azonban — ha már a főbb összefüggések világosan kibontakoztak —, sokkal alkalmasabb műfajnak tetszik a kisebb cikk, illetve ezek összefüggő sorozata. A paraszti munkaszervezettel a néprajztudománynál sokkal nagyobb mértékben foglalkozott a történettudomány és a szociológia. Ezek a tudományok azonban sajátos módszerük miatt, csak a kereteit rajzolhatják meg a paraszti munkaszervezetnek. A néprajztudomány e kérdésbe döntően avatkozhat be; jellegénél fogva éppen a munkaszervezeti formák életét, belső működését tárhatja fel. E felismerés alapján alkalmazott módszerem mindvégig néprajzi. Igyekeztem azonban munkámban mindazon társtudományok eredményét hasznosítani, atmelyek e kérdés alaposabb megismerését elősegítették. Közelebbről olyan területre is elkalandoztam (a múlt század első fele, és a termelőszövetkezetek kérdései), amelyek a szorosan vett néprajztudomány kutatási határain kívül esnek. A fejlődésvonal megrajzolásához azonban feltétlenül szükség volt a jobbágyfelszabadítás előtti állapot ismertetésére. E korai korszakra nézve ugyan a megjelent irodalomra (főként történetire) támaszkodom, de a valóságban ennél jóval tovább mentem. A Jászkun Kerület és Heves-Külső Szolnok megye levéltári anyaga néprajzi szempontú elemzésének tapasztalatait is felhasználtam e korszak megrajzolására. A feltárt anyagot azonban nem közölhetem, mivel ez egy jóval nagyobb terület egyetlen pontján jelent csak mélyfúrást, s eltolná az arányokat. A termelőszövetkezetek mai helyzetére való kitérés pedig abból a meggyőződésemből fakad — s ezt a gyakorlati muzeológia is számtalanszor megerősítette —, hogy a társadalomtudományok, ha kellő aspektusból végezzük a vizsgálódást, komoly anyagi hasznot is hajthatnak a társadalomnak, ha a jelen kérdéseihez szorosan kapcsolódnak. Egy tudományágat az önálló vizsgálódási területen és sajátos módszeren túl az tarthat életben, ha nagyszámú kapcsolódási felületet tud biztosítani más tudományágaknak és magának az életnek. Annál életképesebb, annál mozgékonyabb, minél több irányú, mennél több életmozzanatot tud befolyásolni vagy elősegíteni. Nem szalaszthattam el tehát azt a lehetőséget, amelyet a témám maga-maga kínált: hogy a nagyüzemi gazdálkodás te-