Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

nyire nagy teret sikerült elfoglalnia a hagyományos gazdálkodás területéből a nagybirtokon belül. A korszerű és hagyományos elemek arányát a nagyobb birtokon számszerűen nem igen lehet meghatározni. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a XVIII. század végén még úgyszólván az egész magyar mezőgazdasági termelést a hagyományos, kisüzemi jobbágy-paraszti módszerek jellemezték. Csak a XIX. század végére éri el mezőgazdaságunk azt, hogy bizonyos munkafolyamatokból (szemnyerés és részben a talajművelés, betakarítás), a gép kiszorítja a hagyományos munkamódszereket és eszközöket. Ez a változás korántsem olyan erejű, hogy mezőgazdaságunk egészében strukturális változást eredményezett volna. Ahhoz azonban hozzájárult, hogy a hagyományos szemtermelőállattenyésztő mezőgazdasági struktúra megbomoljék, betörjenek az ipariés takarmánynövények, s ezzel a termelés intenzívebbé válhassék. A két világháború közötti időben is csak egyes munkafolyamatok gépesítéséről beszélhetünk, de ez a folyamat elegendő volt ahhoz, hogy megszilárdítsa az újabb gazdáAkodási rendszert, szerves részévé tegye a mezőgazdaságnak az ipari- és kapás növényeket, az istállózó állattartást. A földosztást követő években a kisüzemi módszerek teljes uralma jellemzi mezőgazdaságunkat, s a megalakuló szövetkezetek kellő anyagi és tárgyi feltételek híján még ma is igen nagy teret engednek a kisparaszti módszereknek. Természetesen a XVIII. századtól napjainkig hatalmas, a két végpont összehasonlításával, forradalminak tűnő változáson ment végbe hazánk mezőgazdasága. Minden egyes korszerűsítési kísérlet egy-egy lépéssel visszaszorítja a hagyományos imódszereket. Ez a folyamat azonban még ma sem zárult le. Nagyüzemeinkben a kisüzemi módszerek, munkaszervezés imég ima is igen nagy jelentőséget kap. A fejlődés jellegéből, üteméből következik, hogy a magyar mezőgazdaságban technikai forradalom sohasem zajlott le. Éppen ezért a gépesítés történetében igen nehéz lenne korszakhatárokat imegállapítani. Ha ilyenek egyáltalán megfigyelhetők, azok nem egyebek, mint egy-egy munkafolyamat (szemnyerés, szántás, aratás stb.) gépesítésének befejezései. Az egész mezőgazdaság szempontjából tehát nem túlságosan nagy jelentőségű államások, hiszen ezek időben soha nem, esnek össze, és ezért jelentős 'minőségi változást nem eredményeznek. Nem a megjelenő új változtatta meg az addigi hagyományokat, hanem a hagyoméinyok hasonííották magukhoz a megjelenő új természetes és jellegéből eleve következő formáit. Éppen ezért egy-egy új gép a [munkafolyamatban elsősorban annyi strukturális változást eredményezett, amennyit üzemeltetése feltétlenül megkövetelt, A kisüzemi gazdálkodás munkaszervezetének vizsgálata éppen ezért az egész mező-gazdaságra jellemző forma feltárását jelenti. A paraszti üzemekben természetszerűleg ezek a formák uralkodtak, de a nagyobb üzemek jelentős részén is, éppen a technika és a termelés korszerűtlensége miatt hasonló formák éltek. A XVIII. századtól kezdve a nagyobb üzemek egy részén, illetve bizonyos munkafolyamatoknál a kisüzemi módszerek fokozatosan visszaszorulnak, de ez a folyamat még ma sem éri véget. Az egyes korokban nem adhatunk jellemző arányszámot arra nézve, hogy milyen mértékben hatolt be a nagyobb üzemekbe is a paraszti -munkamódszer, rmunkaszervezet, de a technika történeti áttekintés ad némi fogódzót. A magyar mezőgazdaság ez ideig sokkal komolyabb kérdések megoldásán fáradozott, mint az üzemszervezet vagy a munkaszervezet kérdése, 32