Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

A század elején a nehézkes gőzekéket már nálunk is kezdik kiszorítani a könnyebb magánjáró talajművelő gépek. Ekkor még a traktor tökéletlensége miatt többféle típust használtak: 1. vonóhorgos magánjárók, azaz traktorok; 2. merev vagy Stock-rendszerű imagánjárók, azaz motoros ekék; 3. forgódobos vagy rotációs ekék.

59 A század első két évtizedében még valamennyi típus szinte egyaránt jelentős volt, azonban az 1925. évi adonypusztaszabolcsi országos szántógépbemutató a traktorok egyeduralmának kezdetét jelzi.'

60 Igény mutatkozik a hazai traktorgyártás nagyobbrnérvű beindítására: „... a (mezőgazdaságban a traktor indul hódító útra — írja Berend Iván és Ránki György legújabb könyve. — Ekkor rendezték be a Hofherr gyár, egy-két évvel utána a MÄVAG és a Schlick a traktorgyártást."'

611 A meginduló hazai fejlődés csak viszonylagos. A gépgyárak nem tudnak éppen a felvevő piac életképtelensége miatt teljes kapacitással dolgozni. 1926-ban a Földművelésügyi Minisztérium összeíratta az üzemben levő szántógépeket; s ezek száma összesen: 2440 darab volt.

62 Ugyanez évben Magyarországon 8 954 303 kh-on folyt szántóföldi termelés.

162 Egy-egy szántőgépre tehát több mint 3600 kh jutott, de a gépek 29,9 százaléka ekkor imár elavult és régi volt. 1935-re a mezőgazdasági üzemstatisztika adatai szerint a traktorok száma 6913-ra emelkedett, még üzemelt 318 motoros eke,'

64 s egy-egy gépre még mindig több mint 1300 kh jutott. A traktorok számával némileg párhuzamosan növekedett a vetésterület nagysága is, s így a háborúig jelentős arányváltozás nem következett be Az arányszámok csak viszonylagos megoszlást, átlagot tüntetnek fel. A valóságban nem minden traktort fogtak be talajművelési munkára, s a megoszlás jóval egyenetlenebb volt. Számolnunk kell néhány egészen jól felszerelt üzermmel, ahol lényegesen kisebb terület esett egy-egy gépre, ám ez a másik oldalon a gyengébb gépellátottságú üzemekben az egy traktorra eső terület arányos növelését eredményezte. A szántás, boronálás és hengerezés nem jelenti a talajművelés gépesítését, jelentős előrehaladását. Egyéb talajművelési eljárások (műtrágyázás, kapálás) terén igen gyér volt a gépesítés, és ezeket továbbra is az emberi munkaerőre alapozták. Bár az 58 000/1933. FM-rendelet korlátozása leginkább a szemarató és betakarító gépek használatát korlátozta, mégis ez a harmadik olyan munkafolyamat a magyar mezőgazdaságban, melyet lényegesebben gépesítettek a két világháború között. 1935-ben 30 167 volt az arató- és betakarító gépek száma.

65 E viszonylag nagy szám azonban nem jelent mégsem komoly hatásfokot, mivel ezek a gépek lóvontatásúak és nem gépi meghajtásúak voltak. Az aratás, tengeritörés, répaszedés továbbra is az emberi erőn, az idénymunkások hagyományos szervezetű csoportmunkáján nyugodott. Az 1935. évi mezőgazdasági üzemstatisztika felsorolt gépeinek nagy része emberi vagy állati meghajtású, tehát kisteljesítményű gép. Az 59 KNEUSEL--HERDL1CZKA ERNŐ: i. m. 9—12. 60 U. o. Gl BEREND T. IV

AN—RÁNKI GYÖRGY: i. m. 323. 62 KNEUSEL—HERDLICZKA ERNŐ: i. m. 13. 63 JÖCSIK LAJOS: i. m. 345. 64 Magyarország mezőgazdaságának főbb üzemi adatai az 1935. évben a gazdaságok (üzemek) nagysága szerint. Magyar Statisztikai Közlemények Űj Sorozat, 112. kötet. Bp. 1941. 68—69. 65 U. a. 70—74. 22