Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

kaeszközöket a munkaszervezet segítségével hozza mozgásba. Ezért a hatás áttételes, s bizonyos történelmi periódusokban, éppen a munkaszervezet alkalmatlansága miatt, nemi valósul meg az a tétel, mely szerint a fejlettebb társadalom, esetleg fejlettebb munkaeszközökkel, termelékenyebb. Ezért ha a termelés hatékonyságát vizsgáljuk, elsősorban azokat a szervezeti képződményeket kell feltárnunk, amelynek keretei között a munka eszközök tényleges használata megvalósul. A termelés intenzitásának vizsgálatát nem hanyagolhatjuk el, ímert nélküle nem alkothatunk helyes képet a társadalom termelő rétegeinek helyzetéről. Sok esetben éppen ez a hiba eredményezi azt, hogy pl. a jobbágyság helyzetét a XVIII. században túlságosan sötét színekkel rajzolják meg.

5 A polgárság megjelenése, a nagyobbimérvű árutermelés igénye egyre tudatosabbá tette azt a törekvést, hogy a hagyományok elvetésével a munka termelékenységét állandóan fokozzák. A tudományok bekapcsolása a termelőmunkába nemcsak azt jelentette, hogy új, gazdaságos gépi munkaeszközöket konstruáltak, hanem, tudatosan törekedtek a munkaszervezet korszerűsítésére is. A fejlett kapitalizálódó üzemek a felesleges (mozzanatok, „üresjáratok" kiiktatásával a termelés egyes elemeit okszerűen igyekeztek összekapcsolni, s egyedüli cél a munkaszervezet alapvető jellemvonásának a célszerűségnek, a munkatermelékenységnek az érvényesítése, kidomborítása volt. Az a munkaszervezeti rendszer, mely a célszerűségnek nem tett a végletekig eleget, alkalmatlannak bizonyult, és elvetették.

6 A fentebbiek figyelembevételével tehát a korszerű munkaszervezet lényegében nem .más, mint az embereknek a munka elvégzésére alakult akcióközössége, mely függ a munkaeszközöktől és a társadalmi környezettől, hosszabb időn át állandóságot mutat és biztosítja a munka folyamatos elvégzését. A társadalom, a munkaeszköz és maga az elvégzendő munka meghatározza az egyén munkaszervezetben elfoglalt helyét és azt, hogy a részvevő egyének a leggazdaságosabban fejthessék ki a termelő tevékenységüket. A munkaszervezetnek ez az értelmezése a célszerűséget emeli ki, tehát 'magában foglalja a termelés minél intenzívebben való megvalósítását. Ez az igény ilyen kizárólagosan csak a kapitalizmus korában, a nagyméretű árutermelésre való törekvés eredményeképpen jelent meg, 3 elsősorban az iparban találunk rá pregnáns példákat. A továbbiakban azonban a .munkaszervezet és a termelékenység kapcsolatát a paraszti munkaszervezeten belül vizsgáljuk ímeg, ott, ahol a munkaszervezet fejlettségi foka, részben a paraszti gazdálkodás eltérő jellege amiatt, sohasem érte el az ipari munka magasabbrendű szervezettségi fokát. » * -« A magyar mezőgazdaságban fordulópontot jelent a XVIII. század. A török háborúk és szabadságharcok korára a nyugalmasabb, munkás 5 Pl. SZÁNTÓ IMRE: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a dunántúli Festetich-birtokon 1711—1850. Bp. 1954. — TT. o,: A majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása, a parasztság nagyarányú kisajátításának kezdetei. (Spira György szerk.: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711—1790) Bp. 1952. 221— 298. — VARGA JÁNOS: A parasztság állami kizsákmányolása a 18. század első felében. TJ. o. 49—76. — WELLMANN IMRE: Magyarország története. Egyetemi tankönyv. II. Bp. 1962. 443—372. — UNGER MATYAS—SZABOLCS OTTÓ: Magyarország története. Bp. 1965. 6 A munkaszervezés tuaományos tanulmányozásából fejlődött ki a modern üzemszociológia a kapitalista államokban. Az új munkaszervezési elméleteknél elegendő itt Taylor, Gilberth, Moore munkásságára utalni. 10