Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig – A Damjanich János Múzeum közleményei 11-14. (1967)

delemnek a helyi feudális céhkeretek között mozgó iparra való nehezedése révén előállott helyzetben a redemptus gazdák és a mesterek veszteségeiket a bérmunka révén kívánták behozni és munkásaik maximális kizsákmányolására törekedtek. A szegény néposztály helyzete tehát egyre romlott. Terheik elviselhetetlenekké, megélhetési gondjaik kétségbeejtőkké váltak. Számuk a XIX. század közepére rohamosan szaporodott és a lakosság zömét tették ki. Helyzetükkel az alábbiakban próbáljunk adatszerűen foglalkozni. Az irredemptus és subinquilinus családok száma 1796—1847. között folyamatosan növekedett. 1796-ban 222 irredemptus élt a községben, 1816-ban 314, 1828-ban 359 és 1847-ben 503. Ugyanezen időszakban a redemptusok száma hasonló növekedést mutatott ugyan: 1796-ban 390, 1816-ban 605, 1828-ban 648, 1847-ben 900, mégis reális felmérés esetén kiderül, hogy pl. 1828-ban már a nincstelenek és a 10 kat. holdon aluliak száma 905, tehát az összes lakosság 74,37%-a a szegényebb népréteghez tartozott. Amikor tehát ez időszak szegényebb néposztályáról szólunk, a község lakóinak majd háromnegyed részét vesszük számításba. A redev%ptusok leszegényedését több okra vezethetjük vissza. Legsúlyosabb volt számukra szántó és szöllőföldjeikről való lemondás kényszere, valamint a módosabb redemptusok földéhsége, melynek etikai normája nem volt. Néhány adat rávilágít erre. Múlhatatlan élelemszükség miatt adta át a XVIII. század második felében Kenyeres Ferencné 10 Ft árú földjét György Mihálynak, Vígh János 6 Ft-nyi földjét Csorba Mihálynak, Papp Mihály 6 Ft-os földjét bíró Nagy Gergelynek, Dus Mária rektor Mészáros Jánosnak 3 Ft-os szántóját. Az 1814. évi szűkesztendő alatt igen sokan még a portájukat is kénytelenek voltak megcsonkítani, hogy élelemhez jussanak. Rabatin György, Ballá István, Gyarmati György, Kovács Mihály, Nemes Sára, Farkas Mihály és még többen 5—6 öl portát adtak el az éhség miatt. 1831. évi kolerajárvány, 1855. évi sáskajárás, 1863. évi szárazság, 1841., 1847. évi ínséges idő leginkább a szegények ajtaján kopogtatott be és birtokaik, portáik, szöllőföldjeik tőlük lassan elvándoroltak a módosabbak birtokleveleire. A földkönyvek szomorú tételeket közölnek erről. Nézzük meg egy szegény redemptus és egy gazdagabb redemptus birtoklevelét, illetve földkönyvi bejegyzését: Gál István redemptus halála után két fia örökölte birtokát Ferenc és István. Ez utóbbi élelmezési szükségei miatt 1831, 1836, 1837. években teljesen tönkrement. A bejegyzések erről így vallanak: 101