Csontos Sándor: A szolnoki Tisza Bútorgyár története – A Damjanich János Múzeum közleményei 10. (1965)

III. RÉSZ. A JÖVŐ. Mielőtt útjára bocsátanánk e szerény munkát, mégegyszer meglátogatjuk 1964. év végén a Tisza Bútorgyárat. Mi újat látunk? Mit hallunk az üzem további terveiről. Belépünk a jól ismert gyárkapun. A portásfülke mellett megyünk el. Amerre nézünk, építőanyagok sokasága, szerszámok sokfélesége. Sürgő-forgó építőmunkások. Találkozunk a gyár egyik vezetőjével. A továbbiakban ő kalauzol. Emeletes épületek, földszintes helyiségek. Széles, szinte egymásbaí'dlyó üvegablakok. Arra gondolunk, itt nem haragszanak a napfényre, levegőre. Némelyik új épület már készen is van. — Ebédlő, konyha, fürdő — nevezi meg őket kísérőnk. A konyhában modern főzőkészülék, a fürdőben hideg-meleg vízszolgáltatás. Az északi irányból magas kőoszlopsor fut végig az üzem területén, vadonatúj, vastag csővezetéket emelve. — Ezen keresztül majd gőzt kapunk a szomszédos papírgyártól — halljuk kísérőnk szavát. A régi irodaházak mellett szintén új falak emelkednek a magasba. Emeletes épületek kontúrjai rajzolódnak ki a sima háttérre. Itt lesznek az új raktárak, csomagolok. Az emeleten az irodák. (A jelenlegi irodaház szobáiban nyer majd elhelyezést a könyvtár, sakkszoba, asztalitenisz helyiség stb. Egyszóvel ez lesz a „kultúra" háza.) Amott jobbra egy új víztároló várja már a vizet. Ismerős helyre érünk. Ez a szabászműhely. Az anyagtér szabályos máglyáiból (farakások) a szárítókamrákon keresztül ide jut el a bútor nyers faanyaga. Itt az alkatrészek méreteinek megfelelő nagyságokra feldarabolják a fűrészgépeken. A szabászműhelyből követjük az előkészített anyag útját a nagycsarnok32