Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

mutat. 1869-ben 4917, 1880-ban 5399, 1890-ben 6553, 1900-ban 6827, 1910-ben 7103, 1920-ban 7336, 1930-ban 7463, 1940-ben 7627, 1949-ben 7985 fő volt a lakosság száma.'

1

'' A számok azt mutatják, hogy sem az első, sem a második világháború a lakosság létszámában lényeges változást nem okozott. A háborús évek alatt azonban a természetes szaporulat csökkent. A természetes szaporulat 1941-ben 6,1%, 1942-ben 3*53%, 1943-ban 2,8% volt, míg 1956-ban a természetes szaporulat már 12,7%-ra emelkedett/

1

'

1 Ebben nagy szerepet játszottak a megváltozott szociális körülmények. A múltban a lakosság jelentős része külterületen lakott. A község határában, szétszórt tanyákon és nagybirtokokon éltek az emberek: jelentős részük gazdasági cselédként szolgált az uradalmakban. Az urasági cselédek száma az összlakossághoz viszonyítva tekintélyesnek mondható. Különösen a XX. század elején volt nagyon népes a falu határa. 1913-ban a külterületi lakosság a következőképpen oszlott meg: Abádi rét 68, Aranyospuszta 166, Bánomkert 15, Batapuszta 70, Csákóspuszta 36, Csordás-fertő 12, Félixmajor 100, Kecskés 153, Kisgyócs 150, Lászlómajor 243, Nagy-gyócs 76, Paphalom 133, Pusztatomaj 286, Szalóki rév 118, Szánomkert 24, Vincemajor 53, Varjas puszta 175 fő. Ez az összlakosság 26%-a volt.'

1

"

1 A későbbiek folyamán a külterületi lakosság állandóan csökkent. 1926ban 20%, 1937-ben 17%) volt a külterületi lakosság aránya, azonban a legnagyobb változás a felszabadulás után következett be. A lebontott uradalmi épületekből sokan tanyát építettek újonnan kapott földjükre és odaköltöztek. Ez a magyarázata annak, hogy 1956-ban a külterületi lakosság magasabb %-ot ér el, mint 1937-ben. 1956-ban a külterületi lakosság 18,5° (|-a az összlakosságnak/

16 Ez az arány napjainkban csökkenő tendenciát mutat. Ez részint a tagosítással, részint a lakosság megnövekedett kultúrigényével magyarázható. A lakosság foglalkozás szerinti megoszlására jellemző az ősterme'ők magas aránya, mely napjainkban is fennáll. 1920-ban a lakosság foglalkozás szerinti tagozódása a következő volt: őstermelők 5787, kereskedelem 94, ipar 837, közlekedés 76, véderő 50, nyugdíjasok 77, cselédek és napszámosok 157, egyéb 107 fő. Az őstermelők az összlakosság 79%-át, az iparral foglalkozók csupán 11%-át alkották/

17 Ez az arány az utóbbi ;

dőkben sem változott meg lényegesen. 1949-ben az őstermelők aránya lecsökkent 78,7%-ra, az iparral foglalkozók száma pedig 11,4%-ra emelkedett.''

8 Ezt azzal is lehet magyarázni, hogy 1945 után a községből sokan mentek a városokba dolgozni — különösen Budapestre —, ahol a község lakosai közül 204 ember kapott munkahelyet. Ezenkívül Pusztavámon 70, Miskolcon 32 ember dolgozik állandó munkahelyen. A városokban dolgozók összlétszáma 438 fő/'

0 A község lélekszámára és foglalkozására vonatkozó adatok ismertetése is azt mutatja, hogy a község kimondottan agrárjellegű település. Ez érthető is, mert Abádszalók sem bányakinccsel, sem számottevő ipari létesítménnyel nem rendelkezik. Abádszalók mezőgazdasága Fényes Elek tömör jellemzése szerint 1851-ben Abád (Tisza-Abád.. Abádfalu) Heves megyei magyar falu volt a Tisza partján, kevés homokdomboktól körülvéve. Népessége mindegy 1700- fő volt, kik 100 fő kivételével reformátusok voltak. Földje fekete homok volt, mely legjobban: 30