Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

tattak, s betöréseikkel sokat nyugtalanították Pannóniát — a jelenlegi Dunántúlt —, mely akkoriban római provincia volt. A II. században már békés összeköttetésben voltak a rómaiakkal: kereskedelmi kapcsolat volt köztük, és sok jazig katona, mint zsoldos szolgált a római légiókban.

8 Abádszalók határában is találtak jazig sírt, és ebben kis emailos fibulát (ruhakapcsoló tűt), melyet a budapesti Nemzeti Múzeumba szállítottak.

9 A VI. században avarok telepedtek le az Alföldön, kiknek emléke ugyancsak megtalálható Abádszalók közvetlen környékén: a szomszédos Tiszaderzs határában mintegy 110 avar sírt tártak fel.

10 Az abádi rév környéke bővelkedett a letelepedésre csábító, tényezőkben: a Tisza folyó halászatra, a füves területek jó legelőnek ajánlkoztak. A magyar honfoglalás idején a Tisza erősen haldús folyó volt. Kanyarulatos menete lassúvá, áradásait az ártérben tartóssá tette. A sekélyvizes ártér könnyen felmelegedett, és elősegítette az ikrák költését. Az ártérnek az anyafolyóval való kontaktusa lehetővé tette, hogy a halköltés az áradás levonulása után az anyafolyóba visszajuthasson. Megvoltak tehát a halgazdaság biológiai feltételei, amik a halásztelepülést előmozdították.

11 Elsősorban halásztelepülés lehetett Abád is, Szalók is. A természeti tényezőkön kívül a tájat a benne élő emberi közösségek, társulások is alakítják. A magyarság megjelenésekor az egykori vizes-ligetes térség tehát letelepedésre igen alkalmas hely volt a pásztorkodó, halászó, földművelő magyarság számára. Állandó telephelyeik kezdetben nem voltak, csak téli és nyári szállások, melyek a keresztény művelődés hatására sűrűsödtek falukká a XII—

XIII. század folyamán. A honfoglalás idején a kemeji részeket, ahogyan ekkor Abád környékét nevezték, az Aba nemzetség szállta meg: egyik szállásbirtokukból alakult ki a mai település őse.

1Í5 A nemzetségen belül kialakult munkamegosztás révén az állattartással együtt fokozatosan kifejlődött a füldművelés is. A kimerült földeket felhagyták, és újakat törtek fel, ha szükség volt reá. Ez az eljárás a téli szállások bizonyos mérvű vándorlását is jelentette. A mai település őse ebben az időben valószínűleg nem rögzítődött. A jó halászóhelyre később a dömösi prépostság is szemet vetett. 1138-ban II. Béla király által készíttetett összeírásban Abád (Obad) a dömösi egyház birtokaként szerepel. Valószínű, hogy Álmos herceg adományozta a prépostságnak.

13 Az ősi települések még nem lehettek a mai község területén sem, mert az egykori Tisza kanyargott a laposabb részeken. A régi Szalók a jelenlegi Abádszalók község végétől délkeletre, az ún. Kőkerésztnél feküdt. Abád sem a mostani helyére települt, hanem attól északkeletre levő dombokon. E két, egymástól eléggé különálló település a török időkig állt fenn. A törökök teljesen megsemmisítették mindkét települést, a lakosok azonban menedéket találtak a dombvonulat alatt levő terület mocsaraiban és nádasaiban, melyeket a tereppel nem ismerős emberek nem tudtak könnyen megközelíteni.

11 A törökök elvonulása után a lakosság visszajött rejtekhelyeiről, hogy újra benépesítse a területet, azonban az új telephelyek a rejtekhelyek közelében létesültek, a régiektől északra, ill. délre. így jött létre TiszaAbád és Tisza-Szalók, mint két különálló újabb település az ősi települések közelében. Az 1728-as összeírás szerint Tiszaabádon 4 ház, 4 kunyhó, 9 verem, Tiszaszalókon 4 ház, 8 kunyhó és 5 verem volt.

15 Ha elemi csapások, árvizek elpusztították ezeket a sárfalú, nádtetejű háza21