Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

Akkor a lányt megfogták, kivitték az erdőbe és ott hagyták. A lány »nem tudott merre menni, bebújt egy faodúba és ott hált meg. Másnap reggel két királyfi kiment az erdőre vadászni, vadászás közben megéheztek és hozzáfogtak reggelizni. Adtak a kutyának is egy szép "kalácsot. A kutya elment a kaláccsal félre, aztán a lány meglátta a kutyát. A lány csendesen szólt a kutyának és az odavitte a lánynak a kalácsot. A lány evett belőle, a kutya pedig visszament a gazdájához és megint lesett rájuk, hogy adjanak neki valamit. — Nézd, ez a kutya még mindig éhes, pedig milyen nagy kalácsot adtunk neki! — bökte meg az egyik a másikat. — Adjál csak neki még! Nézzük meg, hová viszi ... * Adtak megint a kutyának, a kutya ment vele egyenesen a faodúhoz. -Odanyújtotta a kalácsot a faodúnál a lánynak. Meglátta ezt a két királyfi. — Gyerünk csak oda! — és odalopóztak. Amikor odaértek a faodúhoz, azt mondja az egyik királyfi: — Jöjj ki, ha emberi lény vagy! A lány kiment. A királyfi rögtön beleszeretett és felajánlotta, hogy •elveszi feleségül. A lány elfogadta a megkérést és el is ment velük. Igen ám, de a királyfi szakácsnőjének volt egy leánya. Ez volt a királyfi szeretője, ezért a szakácsné nagyon ellenezte a házasságot. De a királyfi csak megesküdött a lánnyal. Igen ám, de rögtön el kellett neki menni a háborúba. A szakácsné azt írta a királyfinak, hogy rosszul viselkedik a felesége. Gondolta, hogy elvadítja őket egymástól, hátha rá tudná venni a királyfit, hogy az ő lánya legyen a felesége. A királyfi nem hitt egy szót sem a levélből és a szakácsné nagyon mérgelődött. Közben született a lánynak egy gyönyörűséges kisfia és a tizenkét darubátyja elragadta tőle. Közben megnémult a lány és a szakácsné egy kutyakölyköt tett alá, hátha erre a hírre kivégezteti a lányt a királyfi. De a királyfi nagyon szerette a lányt és még erre sem adott semmit. Közben hazament egy napi szabadságra és született még egy fia, de azt is ellopta a tizenkét darubátyja. Még mindig néma volt a lány. Ekkorára teljesen vége lett a háborúnak és a királyfi hazament. Meséli neki a szakácsné, hogy milyen szégyent hozott rá a királyné. — Nem baj, holnap kivégeztetem! — mordult rá a királyfi. Másnap kimondták feleségére az ítéletet. Az akasztófa alá állították, de akkorra a lány megszólalt. Megjött a hangja a némulás után. Azt kérdezték tőle: — Mi az utolsó kívánsága? — Semmi más, csak engedjék meg, hogy tizenkét percig és tizenkét . pillanatig imádkozzam;! Ezt még megengedték és a lány hangosan imádkozott. De már sokallották a tizenkét percet és a tizenkét pillanatot és hurkolták a kötelet, .hogy végezzenek vele. Amikor lejárt a tizenkét perc és a tizenkét pillanat, odarepült al tizenkét darubátyja és a két gyönyörű gyereket a kar- \ jára adták: — Itt van, kedves húgunk, ez a tiéd! Ezzel szabadítottál -meg bennünket és most velünk jössz! Felkarolták és elrepültek vele a szülői házba. És még most is élnek, iha meg nem haltak. Elmondta: Dűli Gergely, 62 éves. 96