Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

A szolnoki teher-palyaudvarról, illetve az alatta levő Tiszapartról szenet vittek a különböző belvízátemelő szivattyútelepekre, mint pl. a szolnoki Millér-telep, Dóba, stb. A tiszamenti uradalmakból (Tiszasas, Tiszaderzs) dohányt is vittek a fahajók a szolnoki dohánybeváltó hivatal raktáraiba. De ugyanekkor a kistermelők is felpakolhatták a maguk dohányát, sőt ők maguk is felültek a hajóra, amely elbírt azonkívül még egy kis elemózsiát meg egy-két demizson bort is. Mindjárt vígabban ment az ereszkedés a dohánybeváltóig, amely manapság is ott áll a Tisza partján. Előtte kötöttek ki, s ha nagy volt a víz, csak 20—30 lépést tettek a kapujáig. Az első háború alatt a tiszamenti uradalmakból a katonaság számára szalmát meg szénát is szállítottak préselve, illetve a szénát csak úgy kazalban is. Ha nem préselve szállították, akkor a partra hordott szénát kétkét ember petrencerúdon vitte fel a hajóra. Ha a hajó tetejes volt, könynyebben ment a dolog, mert egyszerűen csak dugig, egész a kukajáróig

u (II. és IV. tábla) tömték szénával, s egyéb gondjuk nem volt vele. Ha azonban tetejetlen hajóra pakoltak, azt éppúgy kellett megrakni, mint egy hatalmas szénás-szekeret, annyi gonddal és hozzáértéssel. Rá is fért egy hajóra temérdek széna, már ami terjedelmét illette. Ügy festett az ilyen, szénával megpakolt tetejetlen hajó, mint egy úszóhegy. Csak az volt ennek a baja, hogy nemigen volt tanácsos széllel találkozni, mert, ha az belekapaszkodott a majd emelet-magasra megpakolt hajóba, hasztalan volt akkor minden övedzés, lintázás,

35 óradzó-rángatás (I., II. és VIII. tábla), amint majd e műveletekről a következő fejezetben szó lesz. Nem lehetett ott mást tenni, mint sürgősen a szél felőli parthoz állani, elereszteni a macskát, s türelemmel megvárni, míg elül a szél. Még földet is szállítottak. Amikor a kilencszázas évek legelején a szolnoki, fából való Tisza-hidat elvitte a jég, s vashíddal cserélték ki, a hídra mindkét oldalról fölvezető út feltöltéséhez rengeteg föld kellett. A hidat ti. jó magasra építették, hogy magas vízálláskor is elmehessen alatta a gőzös. Ehhez a feltöltéshez való földet is a fahajók szállították az onnan egy-másfél km-re kezdődő ú. n. Szolnoki-ásás partjáról, mellyel az Alcsi-szigetet vágták le a Tiszáról. A múlt század második felében készült átvágás kiemelt földtömegét itt halmozták fel az ásás partja mentén, s ezt használták fel a töltésre. A saját üzleti vállalkozást jelentő homok- és kavics-szállításon kívül «gyszer-kétszer még faüzlettel is próbálkoztak a szolnoki hajósgazdák. Ha egy nem bírt vele, összeállottak többen, behajóztak a Sajóba, s öszszevásárolták azt a temérdek uszadék-faderekat, melyet a rakoncátlan Sajó szokott évenként partjairól leszaggatni. A fát itthon olcsó pénzen eladogatták, mert csak hitvány fűz- meg nyárfából tellett ki a rakomány. Egyszóval hát fuvaroztak mindent, amit csak hajón szállítani lehetett, de ez már mégis csak tengődés. A tiszai fahajózás hőskora az az idő volt, mikor büszke tetejes hajók egymás nyomát kergetve szállították a Tisza 34. KUKAJARö. A hajótető egész hosszában végigmenő, kb. 2 méter széles, vízszintes rész. A hajóvontatás egy neménél, a kukázásnál használtak. 35. LINTA. Hat-hét méteres evez'ő-íéle. A tutaj osok ilyenekkel kormányozzák a tutajokat. 18