Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

Ha így nem boldogultak, még egy másik művelethez is folyamodhattak. A fődolog volt, hogy gyorsan menjen a dolog, mert a hajó helyzete szinte percről-percre romlott. Ti. a folyással szembe fordítandó hajónak, mentől később érkezett a segítség, annél nagyobb homoktorlaszt kellett maga mellől eltúrnia, hogy a sodor irányába fordulhasson. Ezért tehát szaporán a partra ladikoztak a kukás macskával, két vasas karóval, a pérővel meg egy erős drótkötél végével. Ha fa volt a parton a macskára nem is volt szükség, mert. a kötelet a fához kötötték. Ha nem volt, a macskát leizgelték"

2 vagy leásták jó mélyen, sőt elébe verték a pérővel a két vasas karót is, hogy ellenállhasson a hajó húzásának. A kötélvéget a macskára hurkolták, a másik végét benn a bason a járgányra szedték, s a járgányt a hajtószárakkal forgatni kezdték négyen-hatan, vagy ahányan voltak, s ha szerencséjük volt, a hajó levontatta saját magát a homokzátonyról. *• Ha nem volt szerencséjük, mert attól lehetett félni, hogy a kötél kiszakítja a járgányt s kárt tesz a hajóban, még mindig maradt egy lehetőség. A parton nagy sietséggel száraztekerőt (L. az 5. fénykép) rögtönöztek, vagyis, mint a hajójavításról szóló fejezetben még bővebben lesz róla szó, egy derékvastagságú s már erre a célra előkészített fenyőszálat állítottak le egy gödörbe. A hajóval ellentétes irányban jól lehorgonyozták, a hajó bakjaira kötött kivonó kötelet rácsavarták, s egy keresztben ráér sősített vékonyabb fenyőszállal forgatni kezdték. Ez aztán rendesen segített is a bajon. Ha megesett, hogy még így sem sikerült levontatni a hajót, vagy pedig nem volt meg a hozzávaló felszerelés, szegény hajósok kénytelenek voltak utolsó módszerükhöz, a siftelés-hez v. süftöZés-hez folyamodni. Fárasztó és hosszadalmas eljárás volt, de még mindig jobb, mint megvárni hosszú és költséges dángubálással a nagyobb vizet. Most, visszagondolva erre a hajós mulatságra, szinte el se tudom képzelni, honnan vették azok az emberek azt a végtelen türelmet, ami ehhez a robothoz kellett. Szinte zokszó nélkül láttak neki ennek a feje tetejére állított munkának. Valami olyan természetes beletörődéssel és megadással, amilyet csak a természethez közel élő embereknél tapasztaltam, akik tudják, hogy a természet erői és ^.karata ellen okos ember nem lázadozik, mert úgyis hiába. Megtették szó nélkül, mert annak az volt a sora, s nem pukkadoztak a méregtől ideges városi emberek módjára, mert tudták, hogy ezt csak így lehet, csak így kell. S miért menjen az ember fejjel a falnak, mikor a nagykaput is ki lehet nyitni. Megtették — mondom — csodálatos nyugalommal. De hiszen, ha még csak egyszer fordult volna elő egy úton, még hagyján! De néha olyan bolondot járatott velük a Tisza, hogy naponta háromszor is rá kellett a siftelesre fanyalodni. A sif teles a következő módon történt: A lovasdereglyét a hajó mellé kötötték, s áthánytak belé a hajó terhéből annyitt, amennsd csak belefért. Mivel a dereglye kicsi merülésű volt, 50—60 cm., szemben a hajó 160—180 centiméterével, túlereszkedtek 52. IZGEL. A macska két ágára állva- ide-oda, jobbra-balra ing, hogy a macska kapája mélyen levágjon a talajba.