Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)
dott, de már egy hajóhosszal messzebb a parttól. Itt aztán megismételve az előbbi manővert, egészen és baj nélkül megfordulhatott. Ha ellenben kicsi volt a víz, tehát a Tisza keskeny, akkor másként jártak el. Ilyenkor nem lehetett szabadjára engedni a hajót, hogy majd ereszkedés közben forduljon, mert menthetetlenül neki szaladtak volna a partnak, hanem a csónak meg egy ember kinnmaradt a parton egy bickével, m (III. tábla) meg a bickére hurkolt kötéllel. Ennek a kötélnek a hajón maradt végét a hátsó bas egyik bakjára szedték. Mikor aztán a parton levő ember a bicke hegyét jó mélyen belenyomta a földbe, a macskát felhúzták, az óradzóval vagy^óradzókkal addig térítgették a meder felé a hajó orrát, míg a vízsodor segítségével a hajó a bickés kötélen félkörben megfordult, s orral került a folyás, tehát az ereszkedés iránya felé. Ekkor a parti ember a kötelet eloldotta a bickéről, hogy a hajón beszedhessék, s a hajó indulhatott. Az ember a ladikon utána evezett, s fölszállt ő is. Nagyobb hajókon néha még a faron is volt óradzó a timon mellett, illetve felett, hogy az ilyen fordításokat, meg főként a sarkok megkerülését könnyebben tudják végrehajtani. Nagy hajóval éppen hosszúsága miatt nehezen lehetett forogni, s mire megfordult, nagyon levitte a víz. Ez ugyan magában még nem lett volna baj, de esetleg a partnak is nekivitte. Azonban ha a fari térítőfával is segítettek, sokkal könnyebben, gyorsabban s főleg biztosabban ment a dolog. A hajó fürgébben pördült. Ha fari óradzót is használtak, akkor természetesen strudlifának il (I. és VIII. tábla) is kellett lennie a faron. Volt is, még pedig olyan magas, hogy az óradzót a timonszár és a timon fölé emelte úgy, hogy a térítőfa és a timonszár nem akadhatott össze. Ezt a fari óradzót rendes körülmények között a kormányos kezelte. Ha rákerült a sor, először a timont nyomta arra az oldalra, amerre a fordulás kívánta, aztán kipeckelte vagyis a cuca' 1 ' 2 végét a Jcocs /,:,-nál fogva nekitámasztotta a domentát deszkáin keresztbe vert lécek egyikének, hogy a timonszár el ne mozdulhasson. (II. tábla és a címlaprajz). Ezután az óradzóhoz látott, hogy segítsen a hajót a kellő irányba téríteni. Szükség (szél, nagyon sebes víz, sűrű kanyarok) esetén a kormányos még egy-két embert vett maga mellé, hogy a térítőfát kezeljék, ő meg csak a timonszárat fogta. Olyan sebesvizű folyón, mint amilyen pl. a Maros, hajósismerőeim elbeszélései szerint, gyakran nem is volt timonja a hajósnak, hanem a farára is csak óradzót, más néven: térítőfát akasztottak s azzal kormányozták. Ez a kormányzási mód azon az aránylag keskeny és gyakran igen gyors vizű folyón célszerűbb is volt, mivel az óradzóval kritikus pillanatokban könnyebben és sokkal gyorsabban tudták a hajót irányítani, s elkerülni a kanyarok veszélyeit. 40. BICKE, más néven: BÜSZKE, VASASBÜSZKE, VASASHORGAS. Egy kb. másfélméteres, vasalt végű és vasalt hegyű dorong, melyen egy vaskampó van, hogy a rákötött kötél le ne csússzék. 41. STRUDLIFA. Az óradzó tartója. Elől, a hajó két oldalán, kívül pipákra akasztott 2—3 m. hosszú keményfa-dorong. 42. CUCA. A timonszárnak csuklón járó vékony rúdból készült toldaléka. 43. KOCS. A cuca végén levő kis keresztfa, fogantyú. 40
