Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

10 dekát számítunk zsákonként, ez 5000 zsáknál éppen 5 q búzát jelentett, nagyobb hajóknál természetesen még többet. Volt a kormányosnak (illetve a tulajdonosnak, ha nem tartott kormányost) más legális mellékese is. Szokásban volt ugyanis, hogy az egyes búzakereskedők s uradalmak egy-két zsák búzával, s az utóbbiak még borravalóval is kedveskedtek a kormányosnak. Volt eset, hogy 50 Kor.-t is adtak, ami igazán szép summa volt abban az időben. Ezenkívül az uradalmaknál, mivel .benn a magtáraknál folyt egész nap a mázsálás, bőven ellátták étellel s itallal. Az öntött búzát is természetesen zsákban vitték fel a hajóra, miután előzőleg lemázsálták, s a már elsorolt hambárablakokon s basajtókon öntötték le a hambárakba. Az erősen bekötött zsákok szájának a kibontogatása sok időt vett volna el, s ezért nem vesződtek vele, különösen, akkor nem, amikor a hajósok vállalták el a behordást. Ilyenkor fogadtak egy-két öreg parasztot; aki nyitott bicskákkal várta a zsákhordókat a hajón, s a járóra vagy a hambárablak küszöbére lezöttyentett zsák szájáról egy ügyes mozdulattal lenyisszantotta a madzagot. A zsákhordó a küszöbön átfektetett zsákot a két alsó csücskénél fogva megemelte, s a búza egyszerre kiömlött belőle. Persze, a duhajkodó jókedv, a hetykeség, az örök vetélkedés ördöge ott se hagyta el a jókedvű béreslegényeket, akiknek az uraság búzáját kellett a hajóra hordaniok. Abból csináltak virtust, ki tudja úgy levágni a válláról a búzával keményre töltött zsákot a hambárablak küszöbére, hogy magától szakadjon le róla a madzag. Hát ez is megesett gyakran, de az se volt ritkaság, hogy nem a madzag szakadt le, hanem a zsák repedt derékban ketté, mint a nagyon keményre töltött kolbász. A hajó egyenletes megterhelésére természetesen ilyenkor is vigyáztak, hiszen a búza beömlesztése csak az egyik oldalról történt. Az ablakokon és basajtókon leöntögetett búza tehát nem maradhatott úgy, ahogy éppen leomlott, hanem a hajó emberei benn a hambárban hatalmas falapátokkal, szórólapátokkal állandóan terítgették, egyengették széjjel, ahogy a hajóterhelés módja megkívánta. Ez a búzateregetés bizony nem volt a legkívánatosabb foglalkozás, ha meggondoljuk, hogy napokon át kellett abban a szörnyű porban dolgozniok, amivel ez a munka mindig járni szokott. Igaz, hogy nyitott volt mindegyik hambárlyuk mindkét oldalon, s ha egy kis mozgása volt a levegőnek, kivitte a port, vagy legalábbis a nagyját. A már hajóra rakott búzát a szállítás alatt nem kísérte a cégnek semmiféle megbízottja. A kormányos vagy hajósgazda a berakodásnál kiállított és a szenzál vagy a cég más megbízottja által aláírt papiros alapján számolt el a búzával ott, ahol kirakták. Azt már említettem a hajóépítésnél, hogy a hambárt kibélelő hambárdeszkák zsilipezve voltak, azaz széleik egymás alá eresztve, hogy a gabo32