Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

mert sietnek, másutt is várják, őket. Erre a szenzál, akihez híradással voltak, az érdekelt falvakban kidobol tattá, hogy itt meg itt vár a hajó, s eladott gabonáját mindenki vigye az illető helyre. Egy ilyen „kódulással" lassított hajóút gyakran három hétig is eltartott, vagyis hosszú időre foglalta le a hajót. Hogy tehát a hajósgazda kárt ne lásson, előre megalkudott a céggel, hogy, ha ennyi meg ennyi ideig fog tartani az út, amint gondolja, akkor mázsánként mennyi lesz a „fuhardíj." Ha pedig a kikötött időnél tovább is kellene várakozniok, a cég dángubapénzt fizet a hajónak, bizonyos összeget naponta. A mázsánként kikötött fuvardíj tehát attól függött, milyen messzire kellett felvontatni a hajót, s hány helyen várakozni, pakolni, vagyis kb. mennyi időt vesz majd igénybe az út. Természetesen ez a díj is váltózott s egyre nagyobb lett, ahogy a drágaság növekedett. A múlt század elején még csak néhány krajcárt, a század végén 70—80 fillér, a világháború alatti legutolsó fuvardíj egy korona volt mázsánként, átlagban számítva. Szolnok város tanácsi jegyzőkönyveinek egyik 1790. évi bejegyzése a következőket mondja: „...közönséges értelemmel végeztetett a' Búza hordás végett, hogy a' Zagyván és Tiszán a' Szigetig lévő malmokba minden egy zsáktul az az 3 véka Búzától 2 kr(ajcár), Üjszászi és Vezsenyi malmokba 6 kr., Varsányi és Várkonyiba 4 kr.. Szajolíba 8 kr. fizetésért ki lehet vinni." Bár a felsorolt községek közül légvonalban Szajol a legközelebbi, a viteldíj mégis oda volt a legnagyobb, mert akkor még nem csinálták meg az Alcsi-átvágást, és Száj ólba csak a Derzsi-gáton lehetett eljutni még a múlt század nyolcvanas éveiben is. Arra pedig Száj ólig 20 kilométert kellett megtenni a mai 9 helyett. A fenti díjszabás ugyan minden bizonynyal kocsikra szóllott, de mivel a tengelyen való szállítás mindig sokkal drágább volt, mint a hajófuvar, következtetni lehet belőle. Ez a 70—80 filléres, vagy pláne az egykoronás fuvardíj látszólag sok, mivel egy nagyobb hajó, melyre — mondjuk — 3000 q búza fért, a kilencszázas években egy ilyen útért átlagban kb. 2200 koronát kapott, ami akkor igen tekintélyes összegnek, egy kis vagyonnak számított. Csináljunk egy kis számítást, hogy meglássuk a hajósgazda kiadását és jövedelmét egy ilyen fuvarnál. Vegyük alapul, hogy a kormányoson kívül még hat ember volt a hajón. Bőven számítva. Az emberek, vagy mas néven: hetesek heti bére 14 korona volt. A hajót 6 ló vontatta föl — mondjuk — Dinnyéshátig lovanként 24 koronáért. Ez a hely kb. 110 km-re van Szolnoktól vízen menve. Tegyük fel azt is, hogy a vontatás szél, nagy víz vagy másmilyen akadály miatt nem három napig tartott, mint rendesen, hanem négyig. A kormányos havi fizetését vegyük 120 koronára. Akkortájt kb. ennyi volt. Tehát: A vontatás díja 144 Kor. Az emberek háromheti bére 252 Kor. A kormányos fizetése három hétre 90 Kor. őszesen: 486 Kor. Vegyük kereken 500 Kor.-nak. Maradt tehát a gazdának kb. 1700 Kor.ja. Ez nagy pénz volt akkor, s a jövedelmet igen túlzottnak tarthatnók, ha nem volna néhány „enyhítő körülmény". Az egyik az, hogy abból a 26