Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
Ekkor pusztult el Kolbász, a régi kun központ, Asszonyszállás, Orgondaszentmiklós, Bocsa, Magyarka, Hegyesfoor, Marjalaka, Turgony, Móricz, Kába, Csorba, Kápolnás. Egy részük azóta is pusztán áll.( 18 ) 1691-ben újabb tatár horda söpör végig a tájon. Ekikor Galga, a tatár kán nagyobbik fia pusizitítja az Alföldet Váradtól, Debrecentől a Tiszáiig a falvak százait perzselik fel csapatai. Ennek a hadjáratnak emlékét őrzik Dányádi János. „Siralmas versei" 1698-ból. „Tejjel, mézzel folyó falvaink s városaink Gyenge .szép ifjakkal rakodott helyeink Szép utcáink Minden gazdaságaink Elpusztíták templomaink s házaink." „De mi siralmasabb keserves rabságra. Gyermekeink, véreink gyászos állapotra Sűrű jajra Bokros óhajtásra Elhajtották s vitték hazájukba." A következő pusztítást a mi községünk már nem érte meg. Ekkor, 1697 szeptemberében pusztult el újra KarcagújszáMás, ahonnan körülbelül 800 embert hurcolt el a tatár, köztük Nagy Bálint kapitányt, Kis Pál Mihály bírót, Harsányi prédikátort és Űjfalussy nótáriust.( 19 ) A vidék szörnyű pusztulását így jellemzi a „Hajdani emlékezetes, nemes Nagykunságnak, vitézek anyjának nagy romlásáról" szóló históriás ének: „Eszes, okos vének nem becsülteiének, A szép gyenge szüzek megfertézteténék Annyira rontattak némelyek ezeknek Az a csuda vég nem lőtt életeknek." „Romlott testek bőre, mint cserép elszáradt Fekete, mint korom, a nagy éhség miatt Megszáradott nyelvek az ínyekhez ragadt Érzik vala szintén a halálnak kínját" i 20 ) Minden magyarázat helyett álljon itt, a teljes pusztulás illusztrálására két halálszagú, meztelen adat. Az egyik Pente Jakab összeírásából származik az 1699. évről. Ránikvonatkozó része így kezdődik: „Kisújszállás puszta". Folytatódik aztán azzal, hogy: „...határos keletről Marjalakával, fele szántó, a többi mocsár. Délről határos Kábával (elpusztult 1683ban), jó szántó. Nyugatról Turgonnyal, mocsaras, részben jó szántó. Az. említett községek közül egyben sem lakik senki." Kisújszálláson még a templom alapjait sem tudta megtalálni Pentz Jakab. Tehát puszta határos pusztával! Életnek, embernek nyoma sehol. 18. Győrffy István: Nagykunsági Krónika. 1955. 78. o. 19. Győrffy: Nagykunsági Krónika. 1955. 82. o. 20. Nagykunság romlásáról. Thaly Kálmán. Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Pest, 1864. I. 249—260. o. 10
