Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Selmeczi László: A kunok és a jászok

sírgödörben történő elhelyezéseként rekonstruálja, a szokásnak pedig rontáselhárító szerepet tulajdonít. A kun vezető réteg sírjai, s szerencsés esetekben a szállástemetők is, lényeges információkat nyújtanak számunkra a kun viselet rekonstruálásában. A férfiak viseletére az igen sok variációban előforduló magas, csúcsos nemezsüveg, a lenyírt szakáll és vékonyra pedrett bajusz, az elöl borotvált fej, s a varkocsba font haj, a belső-ázsiai eredetű oldalt záródó hosszú kaftán, valamint a szűk szárú, puha talpú csizma volt a jellemző. A viselet legfontosabb kelléke a fegyveröv volt. Amíg a köznép tagjai sima bőr-, vagy textilöveket viseltek, az arisztokrácia arany- és aranyozott ezüstveretes díszöveket viselt, amelyek vége szabadon lecsüngött a térdig vagy a lábszárig. A nők felsőruházata sokban megegyezett a férfiviselettel, alatta inget és bő bugyogót viseltek, lábukon a férfiakéhoz hasonló csizmát hordtak. A kabátot összefogó övön kerek fémtükröt, kést, fésűt, készségtartó zacskót hordtak. Fejviseletük igen változatos volt. Magas kúpos kalapok karimával vagy anélkül, lapos főkötők és sapkák, esetleg csuklyák borították a fejet. A rendszerint két varkocsba font hajat a fejfedőhöz erősített szövetfátyol takarta. Jellegzetes kun viseleti szokásnak tarthatjuk a fej két oldalán a fül mögött húzódó szarv alakú díszeket (a balotapusztai lelet). Az előkelő kun nők sajátságos összetett nyakéket viseltek, amely nyakláncból és torquesből állott. Vallás, kultusz, hitvilág Az eddigi kutatások azt bizonyítják, hogy a kunok már Magyarországra való költözésük előtt megismerkedtek a tételes vallásokkal, elsősorban az iszlámmal és a keleti kereszténységgel. A tételes vallások térhódítására azonban elsősorban történeti adatok utalnak, és nem tárgyak, illetve megfigyelhető jelenségek. A domonkos misszió kis hatékonysága is arra utal, hogy a kunok szívósan ragaszkodtak pogány képzeteikhez, legalábbis a vezető rétegük bizonyíthatóan temetkezéseiben (s minden bizonnyal másban is) még a Magyarországra való beköltözés után 60—80 évvel is a régi pogány szokásoknak hódolt. Ezzel szemben a köznép egy része már a beköltözést követően, de még mindenképpen a XIII. század folyamán az egyház védelme alá helyezte magát. Használatba vette a tatárjáráskor elpusztult Árpád-kori falvak temetőit, s minden bizonnyal templomait is. A köznép másik része pogány szállástemetőket hozott létre, s folyamatosan használta azokat. Ezekben a temetőkben a XV. század első felében sokszögzáródású, gótikus templomok épültek, annak bizonyságául, hogy ezeknek a szállásoknak a népessége sem csupán felvette a katolikus hitet, hanem beilleszkedett a középkori Magyarország feudális rendjébe. A kun temetkezések alapján rekonstruálható világkép-töredékek arra utalnak, hogy a kunok is a honfoglaló magyarokéhoz hasonló képzetrendszert hozhattak magukkal. A perkátai szállástemető óvó-védő talizmánjai alapján véljük, hogy egyes csoportjaiknál még éltek az ongon-kultusz hagyományai, nagykunsági néprajzi adatok pedig arra nyújtanak bizonyságot, hogy azt feltételezzük, az utolsó magyarországi sámánok közülük kerültek ki. 96