Szabó István szerk.: Városi polgárok a századelőn (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Gulyás Katalin: Polgári lakás - polgári életmód a századfordulón

polgári kezdeményezésre — az első sportegyesületek: a Tisza Evezős Egylet, a Vívó-Club és a korcsolya egylet. Hasonlóan csak a polgári életszinten élők juthattak el életükben néhányszor kül­földre is: pl. velencei nászútra vagy a Mo­narchia valamelyik nagyobb fürdőhelyére, s az onnan hozott emléktárgyakkal szí­vesen ékesítették otthonukat. A Kontsek-hagyaték dísztárgyai a kiállításban A kiállításunkban megjelenített pol­gári lakás textiljei, dísztárgyai, illetve az enteriőrökben és a kiállítás „kincstá­raként" funkcionáló vitrinekben látható porcelán- és üvegtárgyak javarésze dr. Kontsek Károly egykori nagyrévi evan­gélikus lelkész hagyatéka. E tárgyak a kiállított anyagnak azt a rétegét képezik, amelyre a Magyarország urbanizáltabb, régibb gyökerű városi polgársággal ren­delkező régióiból — hivatása végzése, hi­vatali áthelyezése, esetleg kedvező vállal­kozási lehetőségek miatt — az alföldi mezővárosokba áttelepedett polgárok igényszintje, ízlésvilága, tradíciói nyom­ják rá bélyegüket. A vidékünkön kiala­kuló, egységesedő városi középpolgár­ságnak feltehetően ők alkották szám sze­rint a legkisebb hányadát, hatásukat azonban ennél jelentősebbnek kell tarta­nunk. Életvitelük több generáción át rög­ződött, finomodott, s ezt otthonkultúrájuk, öröklött tárgyi világuk is tükrözte. A hagyaték tulajdonosának életútja sok szempontból tipikus polgári életrajz — a súlyos viszontagságokat hozó XX. századi magyar történelem sorsfordító hatásaival együtt. Kontsek Károly 1892-ben született pozsonyi polgárcsalád leszármazottjaként. Az első bécsi döntés után, 1939-ben került Magyarországra, mivel szülővárosa az új Társadalmi helyzetük megőrzésére való törekvéseik nyilvánultak meg a gyer­mekeik életpályájának megalapozásában is. Igyekeztek őket iskoláztatni: a fiúkat gimnáziumba íratták, s ha elegendő tehetségük volt és a család anyagi helyze­te is megengedte, egyetemre iratkoz­hattak, a lányoknak azonban sokszor meg kellett elégedniük a polgári iskolával, esetleg tanítóképzővel. szlovák állam területén maradt. A meg­változott politikai viszonyok, a felerősödő nacionalizmus légkörében „kilátástalanná vált, hogy magyar anyanyelvű és érzületű lévén, mint lelkész el tudjak helyezkedni" — írta önéletrajzában, ezért folyamodott az áttelepedésért. Neveltetését, műveltségét polgári származása és Pozsony háromnyelvű kul­túrája határozta meg. Tanító szülei zenei és nyelvi képeztetését tekintették a leg­fontosabbnak, mégis a jogi pályát vá­lasztották számára. Budapesten szerzett doktorátust 1914-ben, s az első világ­háború idején a hadügyminisztériumban majd a pozsonyi hadbíróságon teljesített katonai szolgálatot. Leszerelvén felha­gyott a jogászkodással, több évig zenei tanulmányokat folytatott az immár Csehszlovákiához tartozó Pozsonyban, il­letve Bécsben, s 1924-ben zenetanári képesítést is szerzett. Önálló zongora­hangversenyeket adott Bécsben, Budapes­ten és szülővárosában, melynek egye­temén zenetörténeti előadásokat tartott. Első felesége, a pozsonyi lelkész­családból származó Kutlik Mária hatására katolikus létére elvégezte az evangélikus teológiát, s áttért protestáns hitre. Ettől kezdve lelkészként működött, magyarul, németül és szlovákul hirdetve az igét. Tudományos munkássága keretében dog­matikai kérdésekkel, a zsidóság vallási és 42

Next

/
Thumbnails
Contents