Szabó István szerk.: Városi polgárok a századelőn (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Gulyás Katalin: Polgári lakás - polgári életmód a századfordulón

ebédlőben vagy a szülők hálójában aludtak), a családfő „úriszobája", illetve ha nagyszülő, egyéb rokon is a családdal élt, őt külön szoba illette meg. A helyiségek világítása az elektromosság bevezetése előtt petróleummal táplált csillárokkal, függőlámpákkal történt; a fűtést nagyméretű cserépkályhák szolgáltatták (télen azonban csak a ténylegesen használt helyiségeket fűtötték!); ha volt fürdőszoba vagy mosókonyha, fölösleges szennyvizét az udvari pöcegödör gyűjtötte össze. E század eleji, historizáló, részben már a szecessziótól is megérintett középosztálybeli lakások fő stílus- és funkciómeghatározó eleme mindenekelőtt a bútorzat volt. A XIX. század közepétől, az első, 1851. évi londoni világkiállítás után a lakberendezésben csakúgy, mint az építészetben általánossá vált a történelmi stílusok felújítása, utánzása, újraismétOlvasó, kézimunkázó fiatal lányok a kertben (Készítője ismeretlen, 1910-es évek, DJM, Ltsz.: T: 858-A) lése. A bútorkészítésben az 1878. évi müncheni iparművészeti kiállítás után vált az ún. altdeutsch, más néven ónémet stílus hazánkban is uralkodóvá kb. a millennium időszakáig (s nemcsak a polgári otthonokban, hanem —jóval drágább kivitelben az arisztokraták palotáiban is). Ez a német reneszánsz formakincséhez nyúlt vissza, eltúlzott, dagályos díszítésmódjával túllépve annak praktikumán. Az 1880-as évektől kezdődően a lakberendezési ízlés új példaképeként Hans Makartnak, a kor modoros bécsi festőjének műterem-enteriőrje szabta meg a divatot. A nehéz, túlméretezett, faragásokkal túldíszített bútorokkal egyébként is telezsúfolt polgári enteriőrökben ennek nyomán „festői hatás" elérésére törekedtek. Elsősorban persze a szalonként használt, reprezentatív helyiségeket csaknem rituálisan tisztelt dísztárgyakkal: terítőkkel, párnákkal, szobrocskákkal, művirágcsokrokkal, kikészített állatbőrökkel, falra akasztott fegyverekkel, lantokkal, festményekkel rakták teli, s a dús mintázatú kárpitok, a sötét tónusú drapériák, huzatok, szőnyegek, a sötét selyemfüggönyök csak fokozták a zsúfoltság érzését. A historizmus művészetének egyik legjelentősebb európai központja Bécs, az Osztrák—Magyar Monarchia fővárosa volt, ez is közrejátszott abban, hogy a rohamosan kapitalizálódó, gyenge polgári hagyományokkal rendelkező Magyarországon az anyagilag gyarapodó, műveltségben, kifinomultságban azonban elmaradottabb, újsütetű polgárság ebben találta meg a maga kifejezésmódját. „Az, amit az innen-onnan átvett anyagból végülis összeállít, egybeszerkeszt, alkalmas rá, hogy szimbolikus módon összekösse a polgárt a múlttal, elvezesse őt a hagyományokhoz, melyek nélkül nincs legitim vezető szerep és kétségtelen társadalmi tekintély. Ebben volt kulcsszerepe az otthonnak, a lakások polgári 36